siófoki epreskert

Mit nekem fagy és zimankó! Megvettem az első paprikamagokat. Sőt, a díszpaprikát el is vetem, mihelyt szerzek egy cserép virágföldet.

Gyalog voltunk bent, a városban, ami jólesett a karácsonyi punnyadás után, és egész úton arról beszélgettünk, hogy melyik paprikát hogyan kell/lehet nevelni. Ugye, milyen romantikus?

Mindenkinek boldog, békés, és leginkább olyan karácsonyt kívánok, amilyent szeretne!

Az összes hó elolvadt, és bolond szél fúj. Akkora sár van, hogy a kertre csak gondolni szabad. A karácsonyi ajándékaim között van egy zöldségtermesztésről szóló könyv, majd meglátjátok, hogy milyen tudományosan fogunk jövőre termelni!

Ilyen volt nálunk a karácsony-este, és mivel körbetelefonáltuk a rokonokat,tudjuk, hogy hozzánk jött először a Jézuska!

Itt bontogatom az ajándékaimat! Mennyi miez!

Jéééééé! Egy DVD-tartó! Legalább megtalálom a filmjeimet, amit mindig elkavarok valahová!

(Háttérben a szobabicikli, az én ajándékom, mert már az utolsó kapálásnál a fő-mezőgazda csak fújt, és a homlokát törölgette. Muszáj edzeni egy keveset!)

És persze, Amália, az új játékaival! Olyan boldogan játszott velük, hogy egy pillanatra sem állt meg, nem lehetett róla jó képet készíteni. De az esti egérdobáláshoz a régi, százezerfelé rágott egeret hozta, mert az a bevált darab.

Remélem nálatok is jól telik az ünnep!

Tegnap reggel arra ébredtem, hogy esik a hó. Na, az ébredés 3 órakor volt, akkor viszont még nem lehet fényképeket csinálni, így nézett ki reggel nyolckor.

Sőt, a pörköltes lábos is havas lett a "nagy hűtőszekrényemben" a külső ablakpárkányon.

Akkor még azt hittük, micsoda szörnyűség, hogy az erkélyre behordja a havat a szél. Aztán délutánra már teljesen belepett bennünket, sőt. Nagyobbikam Amália cicával éppen úton volt hazafelé, és elszörnyedve állapította meg, hogy az M7-est nem takarították. Az első hókotróval nálunk a városban találkozott. Este visszaverekedte magát székesfővárosunkba. A máskor háromnegyed órás út több, mint két óráig tartott, és az érdi dombról nem is kérdeztem.

Most újra megmacskásodtunk, mert Amcsika azért jött, hogy az ünnepeket vidéken töltse. :-))) Persze, a lányok is jönnek, csak ne kelljen még vele is törődniük, ha utaznak. Elég összehangolni kettőjüket.  Gondolom, az Amália-háló az erkélyen nem lesz használatba véve, mert Amália egyelőre a takaró alól nézegeti a kinti világot. Mandula, a mi régi cicánk, szeretett télen is kimenni az erkélyre. Igaz ő nem meztelen cica volt.

Mármint a szalonna. Először úgy volt, hogy csak este tudunk érte menni, de az égiek kegyelméből délután össze tudtuk szedni, és íme, itt van róluk a kép.

Szépen sorban fel vannak akasztva a kamrába. És mivel az egyiket megvágtuk, hogy az öregeknek tudjunk belőle kóstolót adni, egyik nincs itt. Vágottat hogyan is lehetne felakasztani a kamrába. Meg kell kóstolni, hátha pimpós. Nahát nem pimpós, tanúsíthatom, nagyon finom. Az öregek is örültek neki, csak a kutyus nem, mert itthon felejtettük a neki félretett csontot.

Persze, már, aki. Mert én nem, de Laci igen, így elhatározta, hogy csinál hurkát, mert amit a boltban lehet venni...stb...stb. Vett is tüdőt, szívet, meg tudomisénmit, megfőzte az egészet, ledarálta, összekeverte a rizzsel és a fűszerekkel, és már töltötte is. Ja, hogy az nem egyemberes munka? Persze, hogy nem, főleg, ha nincs hurkatöltőnk. Így én daráltam, ő meg engedte. Lett nyolc karika. Finom lett, csak egy kicsit borsos.

Kettőt azonnal megsütöttünk, és azt ettük ebéd-vacsorára délután, mert addig nem volt érkezésünk enni. Egyébként már a múltkori sózott disznóságok is megértek arra, hogy a füstre menjenek. Ma hajnalban Laci lemosta őket, hogy ne legyenek nagyon sósak, kimentek az ekélyre csöpögni, és délben el is vittük őket a füstölőbe. Majd ha visszajönnek is megmutatom őket.

Ma nagyon hideg volt egész nap. Hiába sütött ki a nap, jégcsap nőtt az orromra.

Ma végre ragyogó napsütés van, és a karácsonyi ajándékvadászatban elmerészkedtünk egészen a kertig. Addig noszogattam Lacit, amíg bementünk, és lefényképeztük a jelenlegi helyzetet, melyet meg is osztok veletek.

Szép havacskás. Itt nagyobb hó esett, mint bent a városban, és persze jobban meg is maradt. Amikor odaértünk, az egyik kerti cica éppen szaladt kifelé, egyébként még egy varjúkárogás sem volt.

A városban a hó és az eső felváltva esett, és pénteken úgy eláztam, mint a kacsa. A cipőm is. Tocsogott benne a víz. Az iskolában padlófűtés van, hála Istennek, lehúztam a cipőmet, és zokniban parádéztam. De fogok magamnak (sváb) tutyit kötni, ha addig élek is, és abban fogok bent ugrálni, már amennyire azt ugrálásnak lehet nevezni. :-)

A kolbász nagyon finom, és fogy is rendesen, de ma nem az készült, hanem szalonna. Ahogy Laci a mai kajához bevásárolt reggel, látta, hogy a mi hentesünknél is van szakított császárszalonna, gyönyörű szép, és olcsó is. (650 Ft/kg) Utánam telefonált, hogy tetessen-e el, és persze hogy igen. Aztán, amikor 11-kor megjöttem, érte mentünk, és elő is készítettük. Két táblát hoztunk, a szalonnát feldaraboltuk kezelhető méretűre.

Itt az egyik tábla, és itt a másik.

Ez pedig az oldalas:

Laci szerint csak bablevesbe lesz jó a füstölt oldalas. (meg a lencsébe, meg a sárgaborsóba, meg amibe csak akarjuk) Az egész le lett sózva, most áll a sóban két hétig, aztán megy a füstre. Majd csak utána fogunk gondolkozni azon, hogy mibe lesz jó.

A töltött káposztába is. Csináltam újból savanyú káposztát, hogy legyen karácsonyra. Áldja az isten azt, aki az internetre felrakta. Nagyon finom az otthoni savanyúkáposzta. Jövőre a káposzta is saját termelésű lesz.

Van egy csomó karácsonyi kaktuszunk, ami nem várta meg az ünnepeket és most nyílott ki.

A mellette levő pozsgás is virágzik, pedig annak nyáron kell nyílnia, ugyanúgy, mint a piros virágú kaktusznak.

Azért a majdnem fehér karácsonyi kaktuszról is tegyünk ide egy képet.

Ez nagyon szép volt, amikor tele volt virággal. Egy budai ház lépcsőházából "mentettem" a hajtást. Lehet, hogy szó szerint, mert az anyanövény nagyon rosszul nézett ki, azóta már nincs meg, de két hajtása, két cserépben él és virul. A melette levő kicsit a tavasszal szereztem egy étteremből. Két levél volt akkor, azt hittem sokáig, hogy meg sem ered, de aztán mégis helyrerázódott. Viszont legnagyobb sajnálatomra eldobta a színes bimbóját. Pedig sötétebb rózsaszín lesz, mint ami nekem eredetileg van. Sárga is volt, de az eltűnt valahogy.

Ma nagyon párás az idő, és az Amália-háló minden szemében egy "gyöngy" azaz egy vízcspp üldögél. Nehéz lefényképezni a világos háttéren, de azért látszik.

Amália visszament Pestre, majd biztos jön még.

a nagy libanap. Igazán jól sikerült. A libát sütőzacskóban sütöttük, így másfél óra alatt kész is volt, és fincsi omlós-ízes lett. Máskor is fogunk sütőzacskóban sütni. És persze, így nem kellett félbevágni, és egészen jól nézett ki a legnagyobb tálamon.

Ugye, milyen guszta? Pillanatokig tartott a tündölése. Laci szerint azt is le kellett volna fényképezni, ahogy egy halom csont lesz belőle, de aztán mégsem fényképezte le, mondván, azt ti is el tudjátok képzelni. Krumplipüré és párolt vöröskáposzta volt hozzá. Meg a házi savanyúkáposzta, bár az inkább előételnek fogyott.

A süteményhalmokat is nézzétek.

A zöld tálban levő túrós pogácsa olyan hamar elfogyott, hogy csak néztem. Ez a legegyszerűbb dolog a világon,csináljatok ti is. 25 dkg túró, 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, egy evőkanál só. Összegyúrni, egy éjszakán át a hűtőben pihentetni. Reggel kinyújtani, megkenni tojással, megszórni  sajttal, és forró sütőben megsütni. Frissen a legfinomabb, de nem is marad meg sokáig.

De ez még mind semmi, csináljatok házi krémest is, az sem ördöngösség, viszont nagyon finom. A tésztáját is otthon kell készíteni, bolti vajastésztát nem ér használni. Recept: 25 dkg margarin, 32 dkg liszt, 2 dl tejföl, csipet só és egy fél citrom leve, ha nincs, egy evőkanál 10%-os ecet. A robotgép dagasztójával, vagy egy késsel összedolgozzuk. A lényeg, hogy ne nyúljunk hozzá kézzel, és szintén egy éjszakára hűtőbe tesszük. Reggel kinyújtjuk két lapba, és forró sütőben megsütjük. Halvány marad, de szép leveles lesz. A tetejének szánt lapra sütés előtt késsel húzzuk meg a kockákat, és sütés után még forrón kockázzuk fel, mert ha meghűl, törik.

Most jön a krém, ami a legegyszerűbb az egészben. Egy vaníliáspuding-port készítsünk el 4 dl tejjel. Ahogy kész, keverjünk bele 10 dkg teavajat. Csak teavaj jó, margarin nem!!!!!

Azon melegében kenjük fel a krémes alsó lapjára, és helyezzük rá a kockákra vágott felső lapokat. Ha kihűl, szeletelhetjük, és vaníliás porcukorral meghinthetjük a tetejét. Nem olyan, mint a cukrászdai, viszont nagyon finom.

És hogy a növényeimről se felejtkezzünk el, az új amarilliszhagymáim megindultak. Látjátok a fél centis levelét, és a fél milliméteres bimbóját?

Holnap lesz a nagy nap, de már gőzerővel megy a készülődés. először is, elmentünk borért. Hogy csapjunk egy kis hírverést a termelőnek, Balatonöszödön az Antal pincéből hoztuk a bort. A múltkor csak vöröset, aminek a maradékából csináltam a borlikőrt, most fehéret és rozét is, és persze vöröset.

Íme, itt a bizonyság. És itt a kóstolás is. Laci szerint, ő igazán nem boros, de ez finom.

Azt gondolja, hű, még pár liter simán lecsúszna!

Egészség, pajtikák!

Na jó, belekortyoltam egy picit. Tényleg finom. Csak tudnám, miért lesz mindig homályos a kép, ha engem fényképeznek.

És, hogy azért a kolbászokról se felejtkezzünk el, itt vannak. Porszívózás előtt, de nem foghíj nélkül. Egy májasnak már csak a hűlt helye van, és egy kolbász "aknára lépett", tehát amputálni kellett fél lábát. Finom, higgyétek el.

Ja, és a káposztám mára lett tökéletes. Igaza volt annak, aki azt mondta, a bolti kisinas lehetne a házi mellett. Még az sem. Ebédre megettünk egy tányérral csak úgy. Igaz, hogy mellé volt egy kis sült krumpli, de más nem nagyon. Majd holnap nagykanállal eszünk.

Sütöm a süteményeket holnapra.

Persze, ahogy kimentem a kinti kamrába kolbászt fotózni, Amália kiszökött, és leszaladt a földszintre biciklit szagolni. Lementem érte, és a kezemben hoztam föl, mert ez neki jár.

Immár negyedik évben "vágunk disznót", van amikot többször is egy évben. Azaz, veszünk kolbászhúst, meg mindenféléket, és készítünk friss fogyasztásra és füstölésre különféle finomságokat. Ma vettünk 16 kiló kolbászhúst, májat és szalonnát a májasba, és zsírszalonnát is, hogy legyen töpörtyű és zsír.

Ez itt egy kis hús, mielőtt még nekiálltunk volna a munkának.

Ez pedig a böllér, aki most éppen azon gondolkozik, hogy kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben szeretne elkerülni, de nem lehet.

Amália a hűtő tetejéről nézi a műveleteket. Ő is beleugrana szívesen, és tapicskolná a kolbászt. Nem fogjátok elhinni, de nem eszi meg a nyers húst. A májat se. Semmit, ami emberkaja, csak a macskakaját. Ez néha idegesítő, mert jó lenne adni neki egy-egy falatkát, másrészt meg nagyon jó, mert bármi ott maradhat elöl, nem nyúl hozzá. Itt is csak azért érdeklődik, mert benne tapicskolunk a húsban, és a mozgás érdekli.

Az előkészített szerszámok. Laci kért kölcsön valamelyik ismerősétől egy elektromos húsdarálót, hogy könnyebben be tudjuk tölteni a cuccot. Gyönyörűen is ment, amíg a májast kellett tölteni, viszont a kolbászt, ami ténylegesen mennyiség volt, nem vitte. Leégetni nem akartuk, ezért elővettük a régi, jó hagyományos húsdarálót, és azzal csináltuk. Persze, én tekertem, Laci meg ült mellettem, és eresztette. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Látjátok Amáliát a szék alatt? A jó illatoknak az volt a hatása, hogy egész idő alatt evett. Két zacskó macskakaját elpusztított, amíg a hússal dolgoztunk, aztán egész délután aludt.

Fűszerezés. Ez ám az igazi szakmunka. Ja, majd elfelejtettem, paprikás abált szalonna is készült, hogy legyen mit enni.

Finom ám, reggelire egy kis parasztkenyérrel. Nálunk Kárpát-kenyérnek hívják a hagyományosan sütöttet, drága, mint a nyavalya, de ízletes.

Itt még nagy vigyorogva lóbálom az elkészült májast, még nem is sejtem, hogy a kolbászokkal mekkora munka vár rám. Igaz, hogy a májast a géppel öt perc alatt megtöltöttük.

Készen áll a nagy mű. Holnap visszük füstölni. Maradt vissza olyan hatvan dekányi töltelék, amit megsütöttünk úgy, mint a fasírozottat. Amikor kész lettünk a töltéssel, én elrobogtam a szüleimhez, vittem nekik kóstolót, és a savanyú káposztából is. De leginkább azért mentem, hogy elvigyem édesanyámat vásárolni, mert már mindenük elfogyott.

Mire visszaértem, Laci kisütötte a kolbász-fasírtokat, megcsinálta a zsírt és a töpörtyűt, nekem csak le kellett ülni vacsorázni, amit jó étvággyal meg is tettem, mert reggeli óta nem ettem semmit. Most bezzeg itt fuffogok, mert mindent meg kellett kóstolnom, és ki is tettem magamért.

Csináljatok ti is házi disznóságokat!

címmel kaptunk ma az Aldiban egy füzetecskét. Jó nagy közhelygyűjtemény, de legalább eszembe jutott róla, hogy meg kell csinálni a karácsonyi borlikőrt, ha azt akarom, hogy jó is legyen.

Ideírom a receptjét, nagyon egyszerű. 7 dl száraz vörösbor, 2dl rum vagy brandy, 20 dkg cukor és fűszerek, vanília, fahéj, szegfűszeg, narancshéj, vagy ami ezekből éppen kéznél van.

No, nagy firifittyel össze is rakom, mert vörösbor van itthon, és elindulunk rumot venni, és nincs. Csak fehér rum, az is hétdecis kiszerelésben. Ugyan Laci azt mondta, hogy ne aggódjak, majd ő tud helyet a maradék fél liternek, de ez mégsem hangzott valami meggyőzően, úgyhogy a project befejezése a holnapi napra maradt.

Így most van málnalikőröm, egy kevés eperlikőröm, egy nagy üveg sárgadinnyelikőr, lesz a borlikőr és még csinálok vagy tejlikőrt, vagy csokilikőrt.

Ne ijedjetek meg, ezek nagyon gyenge likőrök, A borlikőr a legerősebb közülük. Laci szerint csak körömlakk, az igazi ital az 52%-os vegyespálinka. Na, az nincs.

Még a káposzta-savanyításnak is.

A leszelt káposztát sóval, egész borssal, köménnyel és babérlevéllel összekevertem, és egy másfél literes ásványvizes üveggel, amibe először vizet töltöttem, hogy nehezebb legyen, összedöngöltem. Az étkezőasztalon csináltam, csak azért jöttem előre a konyhába, hogy lássatok is valamit belőle, mert nálunk nincs az étkezőnek ablaka.

Közben jól megbeszéltük, hogy anno Laci öreganyja egy órát mosta Laci lábát, amíg olyan tiszta nem lett, hogy beleléphetett a káposztáshordóba. És hogy egy nagy hordóval csináltak, tettek bele egész fejet is, meg birsalmát, meg csöves erőspaprikát is.

Az én nagyanyám már nem csinált akkor, amikor nálunk lakott. Csak beszélt róla, hogy hogyan csinálták fiatalkorában, Siójuton.

No, ez pedig egy ötliteres uborkásüvegben készült. Az interneten láttam a receptet, de már régóta motoszkált a fejemben a gondolat.

Na tessék. Itt van a fejem is a motoszkáló gondolatokkal. Nem voltam ilyen álmos, bár ebben a pillanatban még azt gondoltam, hogy soha nem lesz kész. De aztán hamar kész lett. Három és fél fej káposzta ment bele, kb 7 kiló, a maradék fél fej káposztából káposztás rétes lett. Most sül.

A káposztás"hordó" tetejére egy kisebb befőtteskupakot tettem fejjel lefelé, és bele az ominózus pillepalackot tele vízzel nyomatéknak, mert ugye káposztáskövem az nincs.

Aztán kiment a teraszra és onnan nézi, hogy esik az eső.

A hideg október után meleg novemberi napok következnek. Egész hétre langyos, sőt meleg időt ígérnek, ezért elmentünk megkapálni az epret, nehogy úgy ellepje a gaz, hogy ki sem tudjuk kotorni belőle. És nézzétek, virágzik az eper!

Itt egy szorgos munkás, aki fél percenként kérdezte, hogy muszáj-e ezt neki csinálni. Mondtam neki, hogy nem, de azért szépen kapálta az epret. Gaz, vagy palánta, néha mindegy volt.

Itt most éppen a fejét töri, hogy földhöz vágja-e a kapát, vagy csinálja-e tovább. Mondtam is neki, hogy nagyon legyengült azalatt a három hét alatt, hogy nem tudtunk a kertbe menni. Legyengült helyett majdnem azt írtam, hogy lepószkult, de azt mondjátok, hogy nem tudok magyarul, pedig de. :-)))))

Én a vett eprekből kapáltam a gazt, és össze is szedtem a vödörbe. A nemlétező tyúkok hogy örültek volna a több vödör gaznak!

Azért én csináltam ezeket, mert a tövétől is ki kellett szedni a gazt, és a hatvan forintos epreket kár lett volna kivágni.

Azért ilyen lett, mert először raktam bele a képeket, és utána írtam a szöveget.

Gyönyörű napsütéses reggel volt a mai, csak nagyon hideg. Vastagon be voltak fagyva az autók, csak a mienk nem, mert a garázsban álltunk. Kimentünk reggel a gyümölcsösbe, hogy levágjuk azokat az ágakat, amelyektől nem tudunk rendesen füvet nyírni.

Nézzétek, hogy dolgoznak azok, akik munkára termettek:

És a fűrész

Na azért én is dolgoztam, kb azt az ágat vágtam le, amit a képen láttok. És húzgáltam a levágott ágakat, és kicsapkodtam baltával a szilvafa tövén levő vadhajtásokat.

Nagyon sok fa tönkrement, pótolni kell, de át kell gondolnunk, mivel, mert az őszibarackok nem bírják jól, a kajszik is tönkrementek, marad a szilva vagy a cseresznye. A diófák jól vannak, köszönik, de abból meg nem kell több.

Tegnap délután öt óra után csak eljött a szántó ember, és felszántotta a nagy kertet is. Arról nincs képünk, mert már eléggé sötét volt, csoda, hogy az ember látott szántani. Kissé vizes volt a föld, de azért ment elég gyorsan.

A jövő hétre újabb esőket ígérnek, jobb, hogy most meg lett csinálva.

A hagymáim szépen ki vannak kelve, a salátáim állnak, mint a cövek, az eperrel sincs semmi baj, minden már csak a tavaszt várja.

Nagy unalmunkban, míg az embert vártuk, lefényképeztük annak a bizonyos gaznak a termését. Hála Istennek, nem nálunk van, hanem a szomszéd lakópark kerítésén, hátha valaki rásmer így, és megkereshetjük, hogy milyen módszerrel lehet elirtani.

Aztán a hazavitt sütőtököt felvágtuk, de nem jó, nagyon fehér a belseje, így lett belőle töklámpás.

Sötétben, kivilágítva:

Ma egész nap a kertet járjuk, alighogy hazaértünk a krumplival és a sütőtökkel, telefonált az ember, hogy jön szántani. Mentünk vissza, és láttunk csodát, azaz, megláttuk, hogy kinyílott az orgona.

és még egyszer

Ugye, milyen szép? Letörtünk egy virágot, és még illata is van. Közben megjött a traktoros is szántani, nagyon szép lett a szántás is.

Most már igazán csak a tavaszt kell várni, és persze a délutánt, mert ez az öregeknél levő kert, az epreskert még csak eztán szántódik.

Lehet, hogy késő van, de nekem most érkezett el az ideje, hogy káposztával töltött paprikát csináljak savanyúságnak. A libanapra készülne, ami november 14-én, vasárnap lesz nálunk, előreláthatólag. Eredetileg Pesten szerettünk volna libázni, de a kisebbik lányomék apró lakásába nem férünk be ennyien +liba. Így marad a jó öreg Siófok, el is férünk, rengeteg minden is van, be is tudjuk pácolni a libát kedvünk szerint, és még Amáliát sem kell egyedül hagyni, vagy utaztatni.

Nézzétek, milyen szépek a paprikák:

Ma, hála Istennek, jó idő volt, és egész délelőtt kint voltunk a kertben. Összeszedtük a gazt, aztán felrotáltuk a területet, és vetettünk petrezselymet, (három sor félhosszú és három sor hosszú, hogy el ne felejtsem) és télálló cukorborsót. (hat sort) aztán mielőtt hazaindultunk volna, megtaláltuk a póréhagymamagot a szatyor aljában, és azt is elvetettük. Tulajdonképpen be is van vetve a kert egyharmada, a fű mellett van még két sor reteknek hely, majd tavasszal.

Az eperültetvényem nagyon szépen megerősödött, most még kikapáltam a sorok közül a pásztortáskát meg a tyúkhúrt, de már egyébként sem zavarna sok vizet. Hideg van már reggelenként, többször van dér, mnt nincs. És Siófok az ország legmelegebb pontja ilyenkor!

Szóval, kapálgattam, míg Laci a vetemény helyét rotálta, és hajigáltam a biobomba-csigákat a szomszédba. Aztán vetettünk, és a végén a saláták eredeti sorából kiritkítottuk a felesleges palántákat. Koránra már nem akarok többet, tavasszal úgyis lesz másik is vetve. amit kiszedtünk, visszavittük a másik kertbe, és átdobáltuk a szomszédban lakó libáknak. Csípték.

És a képek:

Laci rotálást mímelve...

Ugyanaz, közelről, mert nem tartotta az előző képet kifejezőnek. :-)))))

Én, a gereblye és a gaz

És legyen petrezselyem...

És aztán ez teljesen betellett borsóval.

Sikerült valami nyavalyát összeszednem. Azt hittem, a maradék krumpli felszedése közben fáztam meg, de nem,akkor már ugyanis kapart a torkom. De azért felszedtük, be is raktároztuk, mérgelődtünk is, hogy milyen kevés lett.

Laci agyoncsapott a villával egy kószapockot, vagy vándorpatkányt, nem álltam meg közelebbről megvizsgálni. De rengeteg krumpli meg volt rágva, szegény halott, az egész rokonságáért bűnhődött.

Minden nap kérdezik, van vöröshagymánk eladó, van petrezselymünk eladó stb, stb. Gyakorlatilag nem is kell piackutatást csinálnunk, ha eladható zöldségeket akarunk termelni.

Személy szerint az ezüstfehér vöröshagymát szeretem, bár nehezen tárolható. Hagymavetés idején még nem volt meg az epreskert, így csak annyi van, amennyit a másikban tudtunk termelni, friss fogyasztásra. Vége is lesz a jó világunknak nemsokára, már csak egy kicsike kosárral van. Fokhagyma az van még két füzérrel, de az sem lesz elég, ha eljön a "sündisznóvágás" ideje.

Szóval, gondoljatok rám. Itt reszketek a meleg lakásban, a kertre még gondolni sem tudok.

Tavaly karácsonyra kaptam egy aszalógépet, de igazán csak az idén álltam neki az aszalásnak. Van aszalt körtém, aszalt almám, nektarinom és szilvám. (Volt aszalt cseresznyém és meggyem is, de már csak múlt időben.) És aszaltam répát, és hajszálvékonyra reszelt karalábÉt. Finom nagyon.

Holnap, ha az Isten is úgy akarja, Laci felszedi a maradék sárgarépát, petrezselymet, pasztinákot és zellert, azokat is megszárítom, mert így szinte nem foglalnak helyet. Tudom, hogy fagymentes pincében, tiszta homokban tavaszig tárolhatók, csak éppen ilyen helyiségünk nincs.

Szombaton pedig a maradék krumpli, bár lehet, hogy csak a maradéka kerül zsákba, mert azóta három nagy eső volt.

A változatosság kedvéért felszedtünk egy sor krumplit. Most a pirosakat, aztán holnap jönnek a sárgák, és aztán a legkisebbek, abból van négy sor. Lett egy nagy zsák, meg egy kicsi, meg még egy fél az apró krumpliból. Odaraktuk az öregek fészerébe, hogy szellőzzenek még egy kicsit, amíg lehet. Remélem, azért még lehet, mert ne legyen korán tél.

Szóval, eddig ennyi krumplink van betárolva:

De lesz még, ne keseredjetek el, nem fogunk éhen halni. Egyébként hoztam a szüleimtől még nárciszhagymát, meg két sásliliomot. Azt hittem, kicsik lesznek, erre édesapám odapakolt nekem valami nagy szörnyetegeket, alig tudtam megemelni egyet-egyet. Mindegy. Biztos nem olyanok lesznek, amilyeneket kértem. Nekem az jár, ami jön. Értitek, ugye? Én vagyok a gügye, mert miért nem veszek a boltban magamnak olyant, amilyet akarok. Ja, és mert nincs a szüleimnél ezerféle. (Csak kétezer-féle)

Ja, és még kaptam epreket is, ha kértem, vigyem, címszóval. Holnap még hozok málnát és szedermálnát, aztán tele is lesz a kert harmada.

Felszedtünk szinte mindent a kertből. Már csak néhány sor krumpli maradt benne, de azt is felszedjük nemsokára, és persze a jövő évre előkészített dolgok, meg az évelők. Ja, és a sütőtök, ami két bokor, mert a többit felborogatta a szél, vagy megrágták a csimaszok, de az a két tő a kert egész alját befutotta. Arról nincs most képünk, csak rólam, ahogy a sárgarépákról szedem le a szárat.

Ugye, milyen jól áll a kezemben a sárgarépa?

Friss, finom répa ez. Ma a felét megpucoltam, lereszeltem, és amennyi belefért a szárítóba, megszárítottam. A maradékot betettem a mélyhűtőbe. A szárított répám nagyon picire összement, de valóságos ízbomba. Elég lesz majd egy csipettel beletenni a levesbe.

És a másik kép a fűkaszáról.

Felszedtük a karalábot, a maradék paprikát és mindennek levágtuk a szárát. Holnap, ha jó idő lesz, összegereblyézzük és kitesszük zsákban, hátha elviszik a kukások. a kukoricaszárat is elvitték, csak nem tudjuk, mikor.

Felszedtük a rózsakrumplit. Még maradhatott volna, de a sok eső miatt elkezdett rothadni. Fájt a szívünk, hogy vagy két vödör gyönyörű (és finom) krumpli ment a szemétbe. Nem lett sok étkezési(2 zsák), de lett egy zsák apró, amit majd jövőre időben elvetünk.

Mivel én egész délután tanítottam, így csak akkor tudtunk a felszedett krumpliért menni, amikor már majdnem sötét volt. Nincs fénykép.

A salátáim örültek az esőnek. Mind szépen ágaskodik. Még van palántám bőven, a hét végén még teszek, bár Laci szerint ki fogja megenni őket.

Ha jól odanéztek, látjátok a miniatűr salátapalántáimat, amit ma délelőtt, inkább reggel ültettem. Ma szombat van, a zöldhulladék szállításának a napja. Odatelefonáltam az illetékeseknek, hogy a kukoricaszárra is vonatkozik-e az 1m 20 cm-es hosszúsági határ, de hála istennek nem. Azt is megkérdeztem, hogy mikor érnek oda körülbelül, mert még újak vagyunk a terepen. Erre azt mondják, hogy hét órára már legyen kint, mert akár negyed nyolckor is mehet érte a kukásautó. Na, hatkor kirobogunk, még alig virrad, kirángatjuk a 14 kévét, elpalántázom a salátákat, szedünk krumplit, semmi. Na jó, felmentünk a városba, mert ezer dolgunk volt, elintézzük, megyünk vissza. Semmi. Leszedjük a zöldbabot, teszünk-veszünk, hát még fél tizenkettőkor sem volt a kocsi sehol. Akkor már hazajöttünk, mert főzni is kellett, jöttek haza a lányok. Remélem, azóta elvitték a kukoricaszárat.

Az eső is eleredt délután, a palántáim is meglocsolódtak.