siófoki epreskert

fűvágás. A múltkor összehordott ágakat és a kivágott száraz barackfákat elvitték, így sokkal könnyebb volt vágni, és hamar is ment. Reggel nyolcra mentünk, és már fél egykor itthon is voltunk. Elég nagy volt a fű, mert ősszel nem tudtuk levágni a sár miatt.

Én toltam a kerekes fűnyírót, de leginkább Lolának vágtam a futópályát, mert ahogy egy csík elkészült, azon rohangált fel-le. 160 méter hosszú a birtok, megvolt a maratoni táv egy idő után.

Csak a látszat az, hogy elfáradt. Egy pillanat múlva már rohant is és ugatta a gépet tele torokból. Csoda, hogy be nem rekedt.

Laci vágta ott, ahol nem megy el a fűnyíró, azaz a hepehupás részeken. Abból van a több. Amikor egymás mellett mentünk, Lola nem tudta, melyik gépet ugassa jobban. Zörög mind a kettő, mint az istencsoda, de a kiskutya túlkiabálja.

És kész. Négy órát dolgoztunk benne. Ha nem esik, egy hónap múlva, ha esik, két hét múlva kezdhetjük elölről.

A nagy kertben is kikeltek az első idei növények. Igaz, hogy még nagyítóval kell nézni őket, de már látszik, hogy nem hiába dolgozunk.

Bébiborsó.

Egy napos hagyma.

A prágai óriás névre hallgató zellerem, még a dobozban, palántázás előtt. Ma a TESCO-ban 490 Ft lett volna egy zellergumó. Ebből fogunk meggazdagodni az ősszel.

És itt van egy a kétszáz prágai óriás közül. Remélem, a többi minipalántámhoz hasonlóan ezek is jól fogják érezni magukat a szabadban. A másik kertben a leendő kétkilós káposzták mind megvannak, és határozottan nőttek. A legtöbbjük már van három centi.

A krumpli kel, az eper virágzik, minden a legnagyobb rendben. Csak Laci nyög, mert elfáradt abban, hogy az egyelőre még vetetlen területeket felrotálta. Na, holnap mennyire fog nyögni, mert reggel füvet nyírni megyünk a gyümölcsösbe.

Tegnap vasárnap lévén, megint egész délelőttös műszakot tartottunk a kertben, de ilyesmiről már írtam, ezt el tudjátok képzelni. Viszont Lolával átmentünk a szüleimhez és a virágözönt lefényképeztük. Először is, nárciszok minden mennyiségben.

Még több nárcisz.

Meggyfa. Csodaszépen virágoznak a gyümölcsfák. Most még jó idő is van, meglehet, hogy gyümölcs is lesz.

A nagy sárgabarackfa elszáradt, kivágták, és a helyét befutotta ez a nagyvirágú kétszínű ibolya.

Aztán, ha különlegességekre vágytok, itt van néhány pillangóvirágú nárcisz. Egy vázában voltak bent, valaki hozta őket, de nekünk is vannak, csak még nem nyíltak ki.

És végül az itthoni gyönyörűséges dupla amarilliszeim, amiket karácsonyra kaptam. A ragyogó piros.

És a bimbózó hófehér.

Tulajdonképpen ez a történet tegnap kezdődött, amikor is reggel korán kivittem a jónépet dolgozni a kertbe. Gyönyörű idő volt, kár lett volna itthon tespedni, addig is, amíg én az iskolában vagyok, hát még utána! Tehát a fő-fő kertész megkapálta a hagymát és az eprek nagy részét.

Ez már itt csak munka-imitáció, amikor értük mentem, megkértem őket, hogy álljanak be egy fénykép erejéig.

Lola és az ő lelkesedése. Második fénykép, mert először felugrott, hogy megnézze, mi van a kezemben.

És itt a megkapált eper. Mára szépen elszáradtak benne a gazok.

Bimbós az eper. Tegnap azt mondtam, egy hét múlva virágzik, és május 10 körül már eszünk epret, persze ha a fennvaló is úgy gondolja.

Valami véletlen csoda folytán egy pofásabb nárcisz is bekerült a nekem szánt adagba.

Na, és ez a mai kép, nem kellett egy hét, hogy kinyíljon az eper. Reményteljes.

Édesapám kertjében számolatlanul van a gyönyörűbbnél gyönyörűbb nárcisz. És ezek még csak a korai fajták. A későbbiek között vannak az igazi különlegességek. De hogy, hogy nem, a testvéremnek meg nekem csak "mezei" jut. Mindegy. Gyönyörködjetek bennük.

És végül Lola, ahogy a szomszéd Maszat kutyával játszik kerítésen keresztül. Szegény Maszat nagyon boldog volt, mert nem játszik vele soha senki, pedig ő is csak egy héthónapos állat, csak nagy, és mindenki, még Pöttyös, a köz macskája, is fél tőle.

Gyönyörű idő van, íme bizonyságul két balatoni kép.

Eléggé lent volt már a nap. Lolával sétáltunk a parton. Ez az a hely, ahol ezer évvel ezelőtt, a régi kutyus kiskorában belerántott a vízbe. Lola félt a hullámoktól, még ugatta is őket. Pedig csak kicsi hullámok voltak, és már látott igazi csapkodósokat is. Azoktól is félt.

Szóval kert. Tegnap egy kép sem készült rólam, pedig én is vagyok ám! Itt vetem a hagymát.

Van komoly segítségem. Reggel nagy harmat volt. Lola szőre vizes lett, és mivel benne ugrált a friss földben, csupa sár lett.

Látjátok a sárcsimbókos kezét?  Na, ilyen volt az álla, a hasa alja, a lába is. Csörgött, ahogy szaladt befelé a lakásba. Amália megijedt tőle, és olyan csúnyán elkezdett vele ordítani, hogy ilyet még nem is hallottunk. Két lépés a bejárattól a fürdőszoba, van egy rossz sárga lavórom, abban mosdattam meg. Azt a szutyoklevet, ami leszakadt róla! Na, így tisztán Amália megismerte, és rájött, hogy bolondot csinált magából. Felült a hűtő tetejére és úgy nézett körül, ahogy csak a macskák tudnak. :-)))

El van vetve az összes krumpli, a borsó, a hagyma, a sárgarépa és a petrezselyem, mindez le van Pendiganozva, hogy ne a gaz nőjön ki előbb. Úgy elfáradtunk, hogy moccanni alig tudunk azóta is.

Gyönyörű idő volt tegnap, így megejthettük az első komoly munkanapot. 11-től négyig kint voltunk, és szép lassan, komótosan elvetettük az első adag krumplit. Először gépet szereltünk, aztán kihúztuk neki a sort, és raktuk a végeláthatatlan sorba a végeláthatatlan krumplit. Sütött a nap, meleg volt, szomjasak voltunk, stb, stb.

Laci nagyon meztelenkedik. Jól meg is sütötte a nap, vörös is volt délutánra a háta, de azt mondja, nem fáj. Az arca jól lebarnult, és ebben a pillanatban azt is szidja, aki a krumplit behozta Amerikából. Hiába, szokni kell...

Lola krumplibogárnak melege van. Hiába mondtam neki, hogy menjen a hűvös fűbe feküdni, ott sertepertélt a lábam alatt. Amikor már nagyon melege volt, belefeküdt a krumplisorba, mert alul hideg volt a föld. Nagyon vicces volt. A morzsalékos, puha földben mezítláb tappogtam, a teteje szinte forró volt, az alja hideg.

Egy adag vetőkrumpli, mielőtt még valaki azt mondaná, hogy 5-6 szemet viszek egyszerre.

Mire a krumplit felszedjük, már nem lesz ekkora löttyennivaló.

Bezzeg a kabakpityókagumó már mászni készül. Egy vödörrevalót összeszedtünk a krumplivetésből, és még mennyi maradt!

Kinyílottak a nárciszaim. És mérges is vagyok, mert apám igazán adhatott volna valami különlegesebbet. Ha valakinek, akkor neki vannak szép virágai, nekem meg az alját adta.

Még mindig nincs feltalajmarózva a nagy kert, csak apró munkákat tudunk végezni benne. Először is, Laci lenyírta a füvet.

Én közben a salátát kapáltam.

Igaz ez a kép már a fokhagymasorban készült. :-))))) Nagy a gaz, jó lenne, ha lehetne már vetni, meg persze kapálni is. Holnapra ígérte, aki szántotta, de ki tudja, milyen idő lesz holnap.

Lola kutya pockot akart ásni, de a pockok a kert másik végében buliztak biztos.

Nincs egy sem.

Tegnapi, sőt tegnapelőtti a történet, és a képek, csak nem volt eddig időm megírni a bejegyzést. Szóval, elpalántáztam a korai káposztákat, ebből kétkilós káposztafejek lesznek.

Kikelt a retek, sőt meg is lett permetezve földibolha ellen. Egyelőre nagyobb a bolha.

Ez pedig a borsó. Képzeljétek el a finom borsólevest csirkeaprólékkal.

Ez pedig a gyönyörű fehér virágú mák.

Lesz, ha majd megnő. :-)))))

Az időjárás-előrejelzés ellenére ragyogó napsütés van, és mindjárt megyünk a kertbe én epret kapálni, Laci füvet vágni, Lola rohangászni és hátramozdítani. Csak Amália cica marad itthon. Leginkább azért, mert kutyahám van itt vele és tegnap kilépett belőle. Na de azért a nagy szabadság nemcsak édes, hanem szörnyen borzalmas is, ezért a szökött jószágom megvárt az udvar végében. Tegnap mást se csináltam, csak föl-le mászkáltam a lépcsőn. Jó kardioedzés, a térdeimet meg hagyjuk. Ma már 5-től fél 7-ig bicikliztem Lolával, azaz én bicikliztem, ő meg szaladt előttem-mellettem-utánam. Már póráz sem nagyon kell, csak az igazán forgalmas utakon átkeléshez. Okos, szófogadó kutyus lesz, csak nőjön kicsit meg. Laci haragszik rá, mert neki nem fogad szót. Hiába mondom neki, hogy nem az anyját kell szidni, ha nem jön oda, hanem rá se nézve menni kell tovább, és már szalad is. És persze azért, mert hajnalok hajnalán őt rángatja, neki nyüszög, engem nem piszkál. Ma is négykor keltünk, de jövő héten már öt óra lesz az, nem is panaszkodhatunk. :-)))

Itt van néhány kép Loláról és a "pici" barátjáról, amint játszanak. Basa 7 éves, a másik lépcsőházban lakik.

Ma két tanítványom is lemondta magát, és a hirtelen jött szabadidőben lementünk a nagy kertbe egy kis gyomtalanításra. Hát volt, volna, mit. A szélét lefújtuk glialkával, hogy pusztuljon a férgese.

Laci vonul a permetezővel.

Látjátok, milyen szépen telelt a tyúkhúr?

Azért a nárcisz is látszik közte. Sőt, az egyiknek már színes bimbója is van.

Én a virágokat kapáltam meg, mielőtt még valaki megvádol semmittevéssel.

Jó sáros volt. Máshol nem is lehetett kapálni, mert ott még sárosabb. Viszont szegény Lola nem jöhetett a permetezés miatt, de miután végeztünk, levittem sétálni őt is, és Amália cicát is. először nem nagyon akartak ketten jönni, de aztán belejöttek.

Cica pórázon, a saját pulóverében, kutya csak úgy, és neki ruha sem kell most, bár az a pulóver rajta is volt. Kénytelen leszek neki is kötni valami pulóvert, nem tudjátok, mi a legújabb kutya- és macskadivat?

Ma nincs kép. Az én telefonom itthon töltődött, Laciéval meg egyszerűen elfelejtettünk fényképezni a nagy munkában. Pedig hangoskép kellett volna arról, hogy Lola hogyan kap hisztirohamokat. Ugyanis folytattuk a krumplivetést. Még öt sor krumpli került a földbe. Most egy másik fajta, ami már tavaly is volt. Lola viszont jó játéknak tartotta, hogy a fészekbe tett krumplit kivegye, a már betakart krumplit kiássa, és a tegnapi krumplivetés halmait leugrándozza stb, stb. Mivel agyoncsapni mégsem lehet, kitettük a külső udvarba, és bezártuk a kerítésajtót. Na, azt a nyivákolást!

Később, amikor én már nem a krumpliban voltam, hanem a paradicsomot vetettem, bejöhetett, de addigra azt hittem, az állatvédők feljelentenek bennünket, hogy kínozzuk azt a kis állatot.

Lényeg a paradicsom, mivel objektív okok miatt nem lehet kiírni pálcikára, hogy melyik milyen fajta, ideírom, hogy el ne felejtsem. Az első sor kecskeméti, a második korall, a harmadik sárga és a negyedik ... elfelejtettem, de az nagyobbra nől, azt karózni kell majd.

Fél perce jöttünk meg a kertből, ahol hatalmas hadműveleteket hajtottunk végre. Elvetettük a legkorábbi krumplit.

Látjátok, ott ülnek a fészekben. (Egészen addig persze, amíg Lola úgy nem gondolja, hogy rosszul vannak benne, és át nem rakja őket máshová.)

Ebben a stádiumban már minden voltam, csak úrinő nem, mert ilyen munkákra kényszerítem a szerencsétlen férfiembert. Csak azért nem vagyok a képen, mert milyen lenne már, be vagyok öltözve dominának, bőrszerkóban, és a korbácsot suhogtatom. :-)))

Ott a hathatós segítség. Ha jól megnézitek látjátok a krumplit, amit éppen áthelyez a másik fészekbe.

Na, de kész lettünk, hamarabb is, mint gondoltuk. A fele kert be van vetve. Holnap folytatjuk. Ja, lett még duggatva két sor lila hagyma, vetve két sor spenót és egy sor jégcsapretek. Remélem, jó lesz.

Végre igazi tavaszi idő volt. Azért nem mertünk nekivágni egyből a kerti munkának, meg kellett adni a módját. Először délelőtt kimentünk körülnézni. Megállapítottuk, hogy ha délután is szép idő lesz,lehet az öregeknél rotálni és vetni. A másik kert egy tömbbe van fagyva, illetve ami kiengedett, az híg sár. Jó lesz, ha ott áprilisban tudunk kezdeni.

Szóval a kisebbik kertbe lementünk ebéd után. A nagy művelet nehezen akart beindulni, mert ugyancsak az ősszel járt utoljára a gép.

Először vessünk egy pillantást az eredeti állapotra.

Elöl benne van a múltkori négy sor mák, ha jól megnézitek, látszik is a pálcikája.

A gép előállt. Utána sűrű "áldásosztás" következett, mert nem akart elindulni.

Apró kutya egy nagy kertben. Persze, az ottani kutyával is játszott, de a kertbe is beszaladgált. Na akkor lett igazi probléma, amikor becsuktuk a kertajtót, mert elindult a gép és persze, nem akartunk kiskutyát darabolni. Akkor nem akart a másik kutyával játszani, csak nyifogott és hisztizett, hogy miért van ő a kerítés másik oldalán. Annyira, hogy a házból kijött Magdi néni, megnézni miért kiabál annyira a kiskutya.

Elmélyült munka oda,

És vissza. Borzasztó nehéz és fárasztó, és én vagyok a hajcsár, és az is fújja föl, aki kitalálta. Tudjátok, két fülem van...

Borsó a földben.

Így kell szépen takargatni. Látjátok Lolát? Ő húzza a madzagot, hogy még véletlenül se legyen egyenes a sor.

Ki hol kezdődik, és egyáltalán, mi ez? Arrébb szeretném tenni a jelölőzsinórt a következő sorhoz, Lola meg teljes erejéből nyomja lefelé. De én voltam az erősebb.

Szóval, van még vetve négy sor mák, hat sor cukorborsó, és három sor vöröshagyma. Aztán fél öt lett, lehajlóban volt a nap, és már nem volt olyan jó meleg. Meg persze, hosszú volt a tél, és nem szokta a cigány a szántást. Még Lola is elfáradt, alig értünk vele haza lefeküdt és alszik.

hogy már szép, és jó dolgokat írhatok a blogba, de nem. Még mindig hideg van, pedig már mindjárt március közepe. A palántáim nőnek, növögetnek. Az egyik fajta káposztának már van egy igazi levele, a többi csak a sziklevelecskéit növeszti. Egy paprikám nem kelt még ki, de már kellene vetni a többit is. A paradicsomot az idén helyére akartam vetni, amit március 1 és 20 között lehet megejteni, hát maradt még az időnek egypár napja, hogy megemberelje magát.

Vettünk vetőkrumplit a sajátunkhoz, méghozzá Kleopátra nevűt, ami az egyik legkorábbi krumpli. Azonnal lehet vetni, ha az idő megembereli magát. Ennél csak egy korábbi fajta van, Luminella névre hallgat. Azt is akartam venni, de Kecskemétig kellett volna menni érte. Ezért is Sárbogárdig autóztunk. Valami miatt itt csak Desirée-t, Kondort és más későbbi fajtákat árulnak. Igaz, a fő-fő mezőgazda azt mondta, hogy csak a fehérhúsú krumpli a krumpli, a többi csak disznónak való. (A Kleopátra piros héjú, sárga húsú sütnivaló krumpli) De majd megírom hogyan tömte befelé májusban a sült parázs krumplit. Még szerencse, hogy két fülem van, és a hasonló építő megjegyzések megállás nélkül suhannak át a fejemen. :-)))))

A másik fajta az már olyan, amit ő is szeret. Laura. Piros héjú, fehér húsú, nagyszemű, főzve és sütve is finom. Persze, ott vannak a sajátjaink is, ami Rózsa, Desirée, és még három fajta, aminek elfelejtettük a nevét, és persze jól össze is kevertük a vetőkrumplikat. Nem baj, az lesz a siófoki vegyes. Higgyétek el, nemcsak a krumplibogarak fognak neki örülni.

Aztán vettem dughagymát is, 60 dekát, remélem, lesz belőle hatvan kiló. :-)))))

Van már hagymám duggatva az őszről, azt fogjuk enni majd nyáron, ez pedig marad betárolásra.

Holnap, ha nem ér vágásig a sár, akkor el szeretném vetni a maradék mákomat, egy kis sárgarépát, meg egy pár sor hagymát, aztán a március 15-és hétvégén, ha az időjárás-felelős is úgy akarja a borsót, meg ami még hátra van. Előre hallom, amint Laci azt mondja, ráérünk még, március végén se lesz későn, stb, stb. Minden évben lejátsszuk ezt a meccset, minden évben rájön, hogy nekem van igazam,és a következő évben kezdjük elölről. Ahol ő lakott fiatalkorában, kötött a talaj, és nincs szárazság áprilisban, ellentétben Siófokkal. Persze tavaly a szárazság című szó nem létezett, inkább a vízözön. Reméljük ez az év akkor lesz esős, és napos, amikor kell.

A hétvégén megejtettük a nagy kalandot Szeged mellett egy faluban. Pénteken délután levágták és szétbontották a disznót, mire mi szombaton reggel megérkeztünk, csak a feldolgozás maradt. Így is nagy munka volt, de nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon finomakat készítettünk.

A kertben gyönyörűek voltak a hóvirágok. Nem volt nagyon hideg reggel. Azt hittük, esni fog, mert útközben többször is belementünk esőbe, de nem. Sőt, később még a nap is kisütött, és délutánra egészen enyhe lett az idő.

Itt még csak várták a disznóalkatrészek, hogy átlényegüljenek valami egészen mássá.

Másik edényben a szalonnánakvalók várták a sorukat.

Ez a háj, ami nemsokára hájas kiflivé változott, osztatlan sikert aratva a résztvevők és a kibicek között. Otthonról vittem hozzá szilvalekvárt. Nyami.

Eta, a ház asszonya, már a műhelyben, ahol a darabolás zajlott. Olyan a szeme, mint aki azt mondja, "te jószagú málnabokor! Mekkora felfordulás lesz itt még!" Lett is, de aztán a káoszból a rendszer is kialakult.

Mindenki úgy csinál, mintha marha fontos dolga lenne, pedig csak nekem volt egyedül. Én fényképeztem.

Tampont, szikét, törlést! A fő-böllér munkába állt. A ruhája zöld, ha nem látnátok. A lámpa nagyon csalósan adja vissza a színeket. Mint később megtudtuk, azért, mert ez egy műhely tulajdonképpen, és olyan lámpa van benne, hogy a forgó gépeket ne lásd állónak, hátha még rájuk tenyerelsz, ami nem éppen életbiztosítás.

Ki győz? A sonkacsont nem a puhaságáról híres.

Ott a farka!

Pista, a ház ura, elmélyülten szeleteli a zsírszalonnát. Én is azt csináltam.

És megvan! Formázódik a sonka. Nem hagytuk egybe, könnyebb darabokban sózni és füstölni, valamint nincs akkora edényünk, hogy egy egész sonkát főzzünk húsvétra.

Mit kértek?

Reggeli!!!!!!! Én már öt órakor olyan éhes voltam, mint a farkas. Ehhez képest ezek a fincsiségek tíz óra után kerültek az asztalra.

Nagyon finom volt. Ebből a tálból eszegettem a sült tarjakockákat. Mit mondjak. Isteni volt!

Ez a barika, azaz Barcsi, ott lábatlankodott végig. Az anyja nem gondozta, ikerbárány is volt, csak a testvére elhullott, így aztán bevitték a házhoz, cumisüveggel etették napos kora óta. Most igazi kezes bárány, ha a nagymama egyet lép, már ott van a nyomában.

Most nem igazán ért rá vele foglalkozni senki, meg is volt sértődve, sírt és nem akarta elfogadni a cumisüveget a tejjel. De aztán rájött, hogy a nagy kényeskedésben ő fog éhen maradni, és tőlem is elfogadta az ebédet, sőt a repetát is. Nagyon vicces. Ahogy a tejet nyeli befelé, pörög a farkincája.

Kolbászhegyek. Hazajöttünk, leadtuk a kolbászt a füstölőbe, 22 kiló volt. Remélem, füstölve is olyan finom lesz, mint sütve.

Amióta házit csinálunk, nem tudom megenni a bolti felvágottat.

Szóval, szép volt, jó volt, megvolt. Elfáradtunk nagyon, de meglett az eredménye.

Igazi kertészkedő idővel, csak az volt a baj, hogy még jeges a föld kb. öt centi mélységben.

Viszont rengetegen voltak a Balatonnál korcsolyázni. Le is fényképeztük, amikor Lola kutyát sétáltattuk. (Vagy ő minket)

Öt óra elmúlt és ment le a nap, azért olyan kék minden. Na de, ma délután kertben voltunk és ta-dámm, el van vetve a mák. Íme, bizonyság!

Legalábbis egy zacskóval, azaz négy sor. A következő zacskót a jövő hétre tartogatjuk. Bár a főkertész azt mondja, hogy leginkább a számítógépes kerteket lehet ilyenkor művelni, meg egyébként is erőszakos vagyok, és a pokolba az egésszel, azért megragadta a gereblye nyelét, és segített magágyat csinálni.

Kicsit ellenfényes a kép, na de mondjuk azt, hogy dicsfény ragyogja be a teremtés koronáját, amikor ilyen komoly dolgokat művel. :-))))))))))))))))))))))))))))))))))

És ki ne hagyjuk a kertészsegédet, aki halálra ugrálta magát, és most kinyúlva alszik.

A szomszéd udvarban a libák odajönnek a kerítéshez, amikor meglátnak bennünket. Nemhiába adtunk nekik minden zöldhulladékot a nyáron és az ősszel.

Gyönyörű idő van. Kimentünk a kertbe, hogy megnézzük, holnap esetleg lehet-e valamit csinálni, de még mindig fagyott az egész.

Viszont az eperből ki lehetett gereblyézni a száraz leveleket. Azazhogy ki lehetett volna, ha nem akadt volna hozzá segítségünk. De volt. Lola kutya lógott a gereblyén, visszatúrta azt, amit kigereblyéztünk, beleugrált az összegereblyézett levélhalomba, azaz kitűnően érezte magát.

Remélem, most már elmenti a gép a bejegyzést.

Szóval, kikeltek a paprikáim. Ez csak a cserépbe való virágpaprika. Állítólag olyan erős, hogy nem lehet megenni belőle egy evésre egy kétcentis paprikát.

A rendes paprikákat majd csak a jövő héten vetem ládába. Még kell is egypár fajta, mert nem teljes a kívánságlistám.

Paradicsomot helyre fogok vetni az idén, a könyvem szerint úgy is lehet. Március 1 és 20 között. Már csak a jó idő hiányzik hozzá.

Pénteken Pestre mentünk, hogy olcsó anyagot vegyünk valamelyik olyan méteráruboltban, ahol 290-600 Ft minden. Ugyanis a karosszékek már olyan ramaty állapotban vannak Amália és néhai Mandula közreműködése következtében, hogy muszáj velük valamit csinálni. Eredetileg valami virágos vásznat akartam, hogy csinálok belőle huzatot rájuk, de nem kaptam. De azért találtam valamit, ami nem virágos és nem vászon, de a célnak tökéletesen megfelel, és meg is csináltam a székekre a huzatot. Ilyen lett:

Majd az ágyra a huzatot és a függönyöket később csinálom meg. Most ebéd után vásárolni megyek édesanyáméknak. Viszem az állatot is, és jól otthagyom édesapámnak, ha már nem akarta, akkor is foglalkozzon vele. :-)))))))))

Egyébként elvetettem a korai káposztákat, meg a zellert dobozokba. Remélem, kikel, és lesz kismillió palántám.

Egy bozontos kiskutyával, aki majd kaparhat a kertben, ha akar, és persze, ha jó idő lesz. Eredetileg édesapámnak lett volna ölbéli állatnak, de nem fogadta el az unokájától, így ránk maradt. De nem baj, aranyos nagyon, és jól megleszünk vele. Amália egyelőre fixírozza, meg fújkod, ha nagyon közel megy hozzá, de nem lesz gond szerintem, hamar összeszoknak majd.

Itt visszük el az eredeti gazdájától. Úgy látszik, mintha egy nagy állat lenne, pedig borzasztó pici. Kisebb, mint Amália. Rá is adtam Amália piros pulóverét, amikor délután kivittem. Viccesen néz ki benne. Amáliának már kicsi az a pulóver, és azóta már kötöttem neki másikat. (Narancssárga ír mintásat.) Csak mielőtt azt mondjátok, szegény állat ruha nélkül maradt.

Hiába minden, nem lehet ma mákot vetni. A nagy kertbe bementem, és jeges volt a föld teteje. amit jó tudni, mert akkor nem szívózom a korai vetéssel ott. Meg ha fagyzugos a hely, akkor várni kell minden kényes dologgal a "fagyosszentek" elmúlásáig.

De legalább megnéztem, hogy hogyan teleltek a vetéseim. Hát a gaz telelt legjobban, ha már rá lehet majd menni, kapálással kell kezdeni.

Kikelt az ősszel vetett borsó.

Ugyan, csak nézelődik, hogy mit is keres itt, ebben a hideg világban, de gondolom én, majd erőre kap. Mindenesetre, most először vetettem ősszel borsót, és fogalmam sem volt, hogy kikel-e, vagy sem. Kikelt.

A téli vajfej salátapalánták is vidáman megvannak. Érdekes, hogy a jégsaláta-palánták közül az aprók, amelyeket sorba kiültettem, mind megvannak, a nagyok, ahonnan szétültettem őket, mind kipusztultak. A nagy vajfejek vidáman megvannak, mármint az eredeti sor, ahová vetettem őket, és ahonnan a palántákat szétültettem. De a pásztortáska is vidáman mosolyog. De csak addig, amíg rá lehet menni.

Ez egy kissé ferdére sikerült. A fokhagyma levele nyilván kilógott a hóból, és megcsípte a fagy, de ez nem baj. Jól telelt. A gaz még jobban.

És itt a lényeg. Az eper. Novemberben megkapáltuk, kihordtuk belőle a gazt, és mégis. Ott virít közte. De nem gond, az a fontos, hogy az összes eperpalánta megvan.

Miután rájöttünk, hogy az első elképzelhető dolog a kapálás lesz, sőt, azokon a helyeken, ahol nincs semmi vetve, gyomirtóznunk kell még rotálás előtt, átmentünk a másik kertbe.

Ott már várt bennünket Csoki, az öregek kutyája. Megállt, hogy le tudjam fényképezni, de csak azért, mert már megkapta a csontadagját. Pontosan tudja, mikor fordulunk be az utcába, és már a kapuban ugrál, mert ritka alkalom az, amikor nem jut neki valami.

Ebben a kertben nincs fagy, csak éppen nyakig ér a sár, úgyhogy várni kell.

Pedig a kert is arra vár, hogy valaki dolgozzon már benne. Az öregeket nem is említve, mert szeretik, ha ott vagyunk, úgyse mennek sehová, ha ott vagyunk, legalább van kihez szólni.

Azért nem adom fel a reményt, lesz az idén is tavasz, sőt nyár is, dolgozhatunk még annyit, amennyit akarunk.

Nekem is ilyen szép virágom lesz, ha egyszer eljutok oda. Azt mondják, holnap sütni fog a nap mifelénk. Jól is teszi, mert már nagyon nehezen bírom kertezés nélkül. Igaz, először elő kell keresnem a gumicsizmámat, mert sár van, de nem baj.

A sáros kert is van olyan jó, mint a nem sáros kert!

De nem tudok. Pedig van mákmagom is, nem is fagy, még hely is lenne hozzá, de IDŐM NINCS!!!!!!!

Miért van az, hogy egyesek, és itt nem Amáliára gondolok, időmilliomosok, mások, mint én, még a mákvetéshez sem jutnak oda. Nincs igazság a földön!!!!!

Először is, boldog új évet nektek! Nem voltunk sehol, nem csináltunk semmit, csak lustálkodtunk egész szilveszter-újévben. Sőt még ma is. Én meg mehetek holnap dolgozni, hurrá, előre várom. (na, gondolhatjátok) Nézzétek, hogyan lustálkodnak egyes kivételezett egyedek. Biztos nagyon izgalmas műsor megy a tévében.

Na, de azért nem minden papsajt! Ma délelőtt kimentünk a birtokra, mondván, most keményre van fagyva az út, fel tudunk menni. Kemény is volt, de a kukoricakombájn úgy felszaggatta, hogy a Dacia csak bukdácsolt a keréknyomban.

Felmentünk, megállapítottuk, hogy nem kell az embereknek tűzifa, mert a gallyak, amiket levágtunk, ugyanúgy hevertek a fűben. Majd a hét végén felmegyünk, összeaprítjuk, összerakjuk, majd akkor biztos lesz gazdája. Laci szerint az emberek még lopni sem mennek, ha dolgozni kell a cuccal. Sőt, a mellettünk levő két nagy kukoricaföld tele van elszórt kukoricacsövekkel. Pedig azt is össze lehetne szedni jószágnak, vagy akár fűteni is.

Laci annyira meg akarta mutatni a kukoricacsöveket, hogy belelépett valami lyukba, és felhömbölödött. Meg is ütötte a térdét.

Hó nincs, egy szem se, még titkos havak sincsenek, mint Siófokon egy-egy árok mélyén vagy ház háta mögött. Viszont a dér szépen rácsipkézett a fák ágaira.

Szelídgesztenye

Szilva

Mi volt jó 2010-ben? Leginkább a kert, meg a kertblog. Köszönöm, hogy olvastatok. Persze, még egy csomó szép és jó történt az évben, de nem igazán sorsfordító események.

Vagy persze, ki tudja? Néha egy kis dolog indítja el a nagyokat.

Kívánok mindenkinek boldög új évet, hogy azt tehesse, amire már régóta vágyik, és hogy olyan eredményei legyenek, amelyeket már régóta igyekszik elérni, és az ismerje el, akinek az elismerésére a legjobban vágyik.

Magamnak jó kertészkedő időt kívánok, korai, langyos tavaszt, esőt, amikor kell, napsütést, amikor annak van az ideje, és erőt a munkához.

Jó szilveszterezést és boldog új évet!