siófoki epreskert

Ma nincs kép, mert Laci délutános, és egyedül voltam a kertben. Illetve Amáliával, de ő nem tud fényképeket készíteni.

Itt semmi sem volt a rekkenő hőségen kívül, de a kertben elég nagy eső esett. Laci szerint a lehető legjobbkor, mert most van kötésben a krumpli. Remélem, annyi krumplink lesz, mint égen a csillag és réten a fűszál, vagy fordítva. Majd akkor azon fogunk agyalni, hogy 1. hogyan fogjuk felszedni 2. hová tesszük.

Mindenesetre már majdnem teljesen kigyomláltam a fűvetést, most könnyű is volt, mert nedves volt a föld. A tökök és az uborkák nőnek szépen, és holnap reggel felszedek a másik kertben egypár eperpalántát, és elkezdem ültetni az epret.

Már a fűszerkertembe ültettem kakukkfüvet, a virágos kertembe meg gyöngyvirágot, egyelőre úgy néz ki, megeredtek. Tulipánhagymákat akarok ültetni, de még nem döntöttem el, milyent.

Virágzik a krumpli. De nemcsak az a három sor, amit a traktorral vetettünk, hanem az a krumpli is, amit Zákányszékről hoztunk. Ez azt jelenti, hogy két hét múlva már lesz új-újkrumplink. Nem mintha a másik olyan vén volna, de lesült a szára, így augusztusban krumpliszüretet kell tartanunk. Jövő héten meg fokhagymaszedést, utána hagymaszedést. Alig marad a régi kertben valami.

Paradicsom, paprika, répa, zöldség, és kukorica.

Ma szedtük le az első négy cső kukoricát, kettőt hazavittünk, kettőt odaadtunk az öregeknek, hadd egyenek ők is. Az Aldiba mentünk vízért délelőtt a kertezésből visszafelé, 109 Ft volt egy cső kukorica. De nem ám olyan zsenge, friss, mint a mienk.

Délután visszamentünk az új kertbe, feltöltöttük a kicsi krumplikat, megkapáltuk az üres területet immár ezredszer, és a veteményt is. Ebben a kertben nagyon szép a kis uborka, a másikban ki se nagyon kelt.

Elfáradtunk, mint a kutya. Vacsora, fürdés, fekvés, és holnap reggel újra kert.

Ma hajnalok hajnalán keltünk, és kirobogtunk a szüleim gyümölcsösébe egy kis gerilla-fűnyírásra. Gerilla azért, mert a szüleim nem tudnak róla. Abban a faluban van a szőlőhegyen, ahol laknak. Kárpótlási föld volt, van belőle több is, de ez az egyetlen, amit műveltünk, és valamennyire most is művelünk. Hosszú történet, ha lesz kedvem, egyszer leírom.

Most viszont már nagyon itt volt a fűnyírás ideje, ugyanis nem tudtunk kimenni mielőtt nyaralni mentünk volna, előtte meg, mint tudjátok, kétszer beragadtunk a sárba.

Azt hittük, a fű már az egeket verdesi. Amikor először vágtuk a füvet négy évvel ezelőtt, olyan magas volt, hogy nem látszottam ki belőle. Na, de az égiek kegyesek voltak hozzánk, és csak ekkora volt.

A fények azért olyan furcsák, mert éppen hogy csak kibújt a nap.

Dolgoztunk, amíg bírtuk, de aztán csak melegünk lett, mielőtt elfogyott volna. Körülbelül a fele van kész.

 Aztán hazajöttünk, és ha már a fűnyíró az autóban volt, lementünk az öregekhez, nekik is levágtuk a füvet a ház előtt, meg az udvaron is, meg magunknak a kertben, és persze a gazt is, ahol felnőtt.

Az idén a gyümölcsösből nem sok hasznunk van, mert mindent elvert a jég. Cseresznye volt, egy alkalommal tudtam szedni, de másodszor már nem, mert megverte a jég és elrohadt. Meggy egy szem se, őszibarack egy szem se, szilva ugyancsak. A kajszifák közül kettő kiszáradt, viszont a fiatal harmadikon találtam négy szem nagyon finom érett barackot. Dió talán lesz, de az se sok. A tizenkét diófán alig lesz egy zsákkal. Idén ilyen idő van.

A mai napom leginkább a feldolgozóiparról szólt, de azért kert is volt benne.

Tettem el nektarinbefőttet és magozott meggyet is, de az még csak holnap kerül az üvegbe, mert három napig kavarni kell.

A recept, ha valaki utánam akarja csinálni, 4 kg magozott meggy, 2 kg cukor, 9 g benzoésavas nátrium. Összekeverjük, én egy fedeles vödörben csinálom az ilyesmit, és három napig napjában többször megkeverjük, majd üvegekbe tesszük a meggyet, jó tömören, felöntjük a lével, lezárjuk csavarható lapkával és kész. A kimaradó levet szörpnek üvegekbe öntjük. Nagyon finom. 18 éven felüliek egy evőkanál rumot is önthetnek az üvegben levő meggy tetejére. Én nem öntök, hanem a meggyléből is fogok likőrt csinálni, fél liter szörp/fél liter forralt és lehűtött víz és fél liter vodka arányban. Gyenge lesz, de pont az benne a jó.

A befőtteket tartósítószerrel teszem el, most éppen Haas- félét használok. Leginkább azért, mert nem kell kifőzni a gyümölcsöt, éppen csak addig főzöm, amíg újra fel nem forr, és kész. Tudok úgy is befőttet csinálni, hogy nyersen beleteszem az üvegbe a gyümölcsöt, rá a szirupot, lezárom és mehet vízfürdőbe főni, de meleg is van, sokáig is tart, és arra is vigyázni kell, hogy a kényes gyümölcs szakká ne főjön.

A gyümölcsöt a volt állami gazdaság területén működő cégtől vettem. Most a hűtőház előterében árulják, vehet belőle boldog-boldogtalan, adnak fél kilót és fél tonnát is, ugyanolyan áron. De régebben lehetett szedni is. Ó de sokszor elbicikliztem a gyerekekkel mindenfélét szedni. Vittünk hatliteres vödröket, amibe a gyerekek szedegettek, meg két nagyot, 12 litereseket, hogy én is szedhessek. Odafelé be kellett mérni a vödröket, és felíratni, hogy mennyi edényt akarunk teleszedni. De persze a gyerekeket nem mérték meg! Kihoztunk 15-20 kilót, és még jó pár kilót „bőrbe kötve”. Soha nem unták meg.

Folytatva a nosztalgiázást, a nektarint hosszú üvegekbe raktam. Anno, a nyolcvanas évek közepén a békéscsabai gyümölcsleveket árulták ilyen hosszú, karcsú, de azért széles szájú üvegekben. Finom is volt a lé, bár a mai ízlés kicsit főtt ízűnek titulálná. Egy télen át gyűjtöttük az üvegeket, több, mint száz darab van, és azóta befőttesüvegnek használjuk őket.

A kertben le kellett permetezni a krumplibogarakat, pedig azt hittük, megússzuk a késői vetéssel. A szomszédban van permetezetlen krumpli, a gazdája minden reggel leszedegeti róla a bogarakat. Úgy látszik elnézett egyet-kettőt, (vagy egy-két százat) és átjöttek. Na, tőlünk már nem mennek tovább.

Egyébként, alig tudunk kint lenni, kellőképpen rosszul is vagyok emiatt, de reggel kilenckor már nem lehet megmaradni a hőségtől, este hét előtt ugyanezért nem lehet kimenni, nyolckor meg már felfalnak a szúnyogok.

Most előre tettem a képeket, hogy ne zavarják a szöveg olvasását. Nem mindig találom el, hogy mennyivel kell lejjebb tenni a szöveget, hogy ne akarjon a kép mellé mászni. Amikor szerkesztem, úgy látom, hogy jó, de aztán mégsem. Lehet, hogy nagyon egyszerű megcsinálni, és én vagyok béna, bármilyen tanácsot szívesen veszek.

A krumpli nő, már virágzik is, de a gaz sem marad kicsi, bár a kémiai hadművelet hatására, vagy egyébként is, nagyon kevés gyomfajta van a kertben. Aprószulák, egypár parlagfű, néhány mindenre elszánt vörösparéj, csattanómaszlag, és egy fajta, amit még sohasem láttam. Olyan gumója van, mint a csicsókának, de apró, kerek, ragadós levelei vannak, és fut, mint a nyavalya. Hála Istennek, kicsi mind, de ha nem kapáljuk ki, hamar a fejünkre nő. A képeken kukoricát kapálni vagyunk a kisebbikemmel.

Nagyon kövérnek látszom a képen. Jó húsban vagyok, az tény, de ennyire dagi csak akkor leszek, ha megeszem az összes krumplit, sütve.

Kukorica megkapálva, de aztán nagyon meleg lett, és hazamentünk. Ma reggel mentem ki újra, megkapálni a kicsi krumplikat, de alig lehetett megmaradni, mert annyi volt a szúnyog. Felhőkben röpködtek a fejem körül, mint a medvéknek Szibériában, csak nekik sűrű bundájuk van. Holnap reggel is ki kell mennem, mert nem tudtam befejezni azt a piszlicsáré kis munkát.

Délben majd leellenőrizzük, hogy vannak-e bogarak. Remélem, nem kell permetezni. Aztán jöhet a töltés.

A hónap vége felé, meg már csinálhatom az eperágyásaimat, augusztusban mehetnek beléjük az eperpalánták.

Most már mindenki elment, és kicsit megkésve bár, de megoszthatom veletek, hogy mennyire szerencsések vagyunk ezen a viszonylag nyugodt időjárású helyen.

Szóval, nyaralni voltunk Gyulán, ami nagyszerű volt. Íme, bizonyságul egy kép, amin a meggysört iszom. Úgy döntöttem, megkíméllek benneteket, és nem rakok ki fürdőruhás képet.

Ahogy mentünk odafelé, olyan volt helyenként a táj, mintha nem is ezen a földön jártunk volna. Néhol még a fákon sem volt levél.

Pedig arra a mezőgazdaságból élnek az emberek.

Nézzétek és szörnyedjetek.

kukoricaföld

kukoricaföld

napraforgó

napraforgó

Azért nem bírtuk ki, hogy vendégség ide, vagy oda, ne menjünk ki a kertbe. Szerencsére segítségünk is akadt, Laci két unokája személyében. Nézzétek csak, milyen ügyesen támasztják a kapanyelet!

Szerencsére, nem esett az eső, és a gaz sem nőtt olyan borzalmasan. Úgy tűnik, használt a kémiai hadművelet, csak az évelő gazok nőttek, de azok se nagyon. Igazából ez a délelőtt arról szólt, hogy Laci körbevágta a kert szélét fűkaszával, mi, lányok, meg kapáltunk egy kicsit. Aztán ebéd után elindultunk fürdeni a Balatonba, Lacit kitettük a kertbe a kapálógéppel, hogy a csúszókapával intézze el a gazok sorsát. De tartoztunk az ördögnek egy úttal, mert akkora hullámok voltak, amelyek közé még én, az ős-balatoni sem mertem bemenni. Így hát fürdés helyett mi is visszamentünk a kertbe. Ez a kert egy cukrászda háta mögött van, így a lányok ettek fagyit, és megvártak bennünket, míg végzünk. Nem kellett sokat várni, hamar kész voltunk, és most megint patikatiszta a kert.

És a többi kép:

Kedves olvasóim!

Csak jelezni szeretném, hogy nyaralni voltunk Gyulán az elmúlt pár napban, és most vendégeink vannak, ezért lehet, hogy pár napig nem lesz érkezésem blogot írni. Valószínűleg a hét végén minden helyrezökken a rendes kerékvágásba, és tájékoztatlak benneteket.

Látjátok, milyen szépen fel lett töltve a krumpli? Laci egész délután dolgozott vele. A kapálógéphez van töltőeke, még így is tartott neki három órát, hátha, még kézzel kellett volna csinálni. Meleg is volt, és ha már ott volt, akkor az üres területet is átrotálta megint, hogy ne nőjön benne az évelő gaz sem.

A hátsó szomszéd meg is jegyezte, hogy nagyon szép a kert. Büszke is rá Laci.

Én tanítottam, ma nem értem rá kertezni, csak sofőr és szállítómunkás voltam. Meg az új gyakorlókönyvemet fejeztem be. Még át kell olvasni, kijavítani a félreütéseket, aztán mehetne a nyomdába, már, ha megérné könyvet kiadni. Így csak elektronikus formában lesz elérhető annak, aki kéri.

Krumpli:

Ma nem jutottunk ki a kertbe, mert Laci délelőttös a héten, én meg rohangáltam, mint pók a falon. Holnap reggel megyek paprikát, paradicsomot kapálni.

De hogy ne maradjatok kerti történet nélkül, folytatom a kertek történetét. Ott hagytuk abba, hogy eladták az első kertünket, ahonnan a nagyobbikam a cicát mentette.

Nem maradhatunk kert nélkül, ezért kivettünk egy másikat. Kicsit távolabb volt, mint az első, de még mindig könnyen elérhető biciklivel. Ó, a biciklin szállítható dolgok maximuma! Tudtam biciklizni két vödörrel, két kapával esetleg még gyerekkel a csomagtartón. Most meg…

Szóval, a kert a kárpótlási földekből volt, a népnyelv még mindig Torgyán-kerteknek hívja azt a részt. Felparcellázták 200 négyszögölenként, megcsinálták az utakat, a közművek helyét, hogy majd, ha arrafelé terjeszkedik a város, el lehessen adni őket teleknek. És persze ott, csak a kiváltságosok kaptak kárpótlási földet. A vicc az egészben az, hogy most is ott áll a terület, a város nem arrafelé fejlődött, eddig még nem kaszáltak rajta a tulajdonosok, és most is lehetne ingyen kiadó kertet kapni arrafelé.

Pontosan a jó megközelíthetősége volt a probléma. Ugyanis bizonyos elemek vittek mindent, amire rá tudták tenni a kezüket. És bizonyos elemek alatt ne sztereotípiákat értsetek. Fogtam benne az epremet békésen szedegető német turistákat, és a közeli lakóparkból babakocsival lopni induló középosztálybeli kismamákat is. Nem kiabáltam velük, csak mondtam nekik, hogy én dolgozom vele, ők meg miért szedegetik le. A legrosszabb az volt, amikor a gyerekek külön kialakított kiskertjét tarolta le valaki.

De voltak jó történetek is. Például, amikor kimentünk sátrazni. Egész későig kint voltunk, de éjjelre nem mertünk kint maradni. Vagy az, amikor a kukoricaszárat, meg minden kórót szedegettem össze, és égettem szántás előtt ősszel. Kisebbikem is kint volt velem, és fogott egy kisegeret. Mici, az egér, nagyon bizalmas volt. Tulajdonképpen belemászott a gyerek tenyerébe, üldögélt rajta, és két kézzel fogta a kukoricaszemeket, amit a lányom adogatott neki. Nagyon aranyos volt. Alig tudtam meggyőzni a lányomat, hogy ne hozza haza, jobb helye van a kertben. Készített neki oda vacsorára egy halom kukoricát, ha megette, ő lett a legkövérebb egér az egész városban.

Egyik évben nagyon jó volt a sárgarépatermésem. Akkorák lettek a répák, mint a karom. A legszebb példányokat bevittem a gimibe, megmutatni a többieknek. Gondolhatjátok…

Több évig voltunk ott. Nem emlékszem pontosan. Mint ahogy arra sem, hogy miért álltunk tovább. Valami a szomszéd kerttel volt, de ha fejre állok, sem emlékszem, és minden dolgok tudója, a nagyobbikam sem emlékszik. Végül is, abban a részben lett még egy kertünk.

Ma vasárnap van, és ráadásul László-nap is, hogyan tartsuk az ünnepet, reggel gyorsan kimegyünk a kertbe, hipp-hopp elszórjuk a fűmagot és letapicskoljuk.

Aztán, ha már nyolc óra felé jár, akkor átmegyünk a másik kerthez, levágjuk az utcán a füvet, mert az öregek már nem tudják. Ha ez megvan, akkor felszedjük a letermett borsót, odaadjuk a szomszéd libáknak, felrotáljuk a helyét, vetünk uborkát, meg a téli káposzták közül valamit palántának. És ha minden kész, akkor gondolunk arra, hogy elmenjünk ebédelni. Készítettünk néhány képet a régi kertről is, nehogy megsértődjön, hogy mindig a másikat fényképezzük.

Kukorica:

Uborka:

Hagyma:

Aztán hazamentünk, átöltöztünk, és átmentünk Kőröshegyre egy étterembe. Voltunk már ott, és nagyon ízlett a főztjük. Viszont akkor is, és most is, úgy érkeztünk oda, hogy már kopogtak a szemeink az éhségtől, és a finom kaját, gyönyörű tálalásban öt perc alatt elpusztítottuk, még a tányért is kitörölgettük. Mondtuk is, hogy ránk érdemes főzni, nem tologatjuk az ételt. Nem úgy, mint Amália cica, akinek úgy kell könyörögni, hogy egyen valamit.

Délután ejtőztünk egyet, aztán én elmentem a szüleimhez bevásárolni, meg a maradék palántáimért, Laci meg levágta a füvet a háztömb körül. Pont akkor végzett, amikor én visszaértem, és a változatosság kedvéért visszamentünk a kertbe. Elültettük azt a pár palántát, nem volt sok. Megkínáltuk az öregeket szedermálnával, nagyon örültek neki.

Aztán átmentünk a másik kertbe, hogy elültessük a mentát. Nem ilyenkor kell ültetni, de remélem, megered.

A szedermálnából most likőrt szeretnék csinálni. Mindjárt ideteszem a receptjét. Csináljatok ti is.

Házi málnalikőr

Hozzávalók: 1,25 kg jó érett málna, 5 dl tiszta szesz, 50 dkg cukor. Elkészítés: A málnát szétválogatom, a rossz szemeket eltávolítom belőle. A többit szétnyomkodom, és szitára teszem. Hagyom, hogy lecsurogjon. A már tiszta málnalevet beleöntöm egy megfelelő nagyságú üvegbe, és ráöntöm a szeszt. 5 dl vizet felforralok, beleszórom a cukrot, és addig keverem, amíg a cukor elolvad benne. A szirupot hozzáöntöm a szeszes málnaléhez. Egy napig hagyom állni, közben többször megkeverem, ezután pedig kis üvegekbe töltve, jól ledugaszolom. Akár rögtön is fogyasztható, de még jobb, ha legalább egy hetet áll.

Képzeljétek, ma egész napos műszakot tartottunk a kertben, és végig bírtam, sőt nem is nagyon fáradtam el. Elfáradtam, persze, de nem úgy, mint a kutya.

Ez az egész azért érdekes, mert, aki tudja, tudja, az ősszel el volt törve a lábam, és volt karácsony majdnem, mire lekerült róla a gipsz. Gondolhatjátok, milyen fizikai állapotban voltam, mire a tavasz elkezdődött! De hála a folyamatos kerti konditornának, már ennyire erős vagyok. Mondtam is Lacinak, ha hazaérünk, megverem, de kinevetett. (Teljesen jogosan. Mert nem vagyok verekedős.)

Szóval, reggel kitrappoltunk a kertbe, és mivel akármit csinálunk, sem tudjuk az egész kertet beművelni, az üresen maradó részt lefújtuk gyomirtóval. Kertészeti gyomirtóval, ami a gaz kikelését akadályozza, nem a zöld növényre hat, mielőtt még a szívetekhez kapnátok. Én csináltam.

Közben Laci hozzákezdett a kukoricát és a krumplit kapálni, hogy pár nap múlva fel lehessen tölteni az egészet. Amikor végeztem, én is csatlakoztam hozzá, így fél tizenegyre kész is voltunk. Akkor elvágtattunk a Stihl boltba a pöpec fűkaszához damilt venni. Jó drága volt, 88 méter 4500 Ft, de ennyivel a jövő évet is körbevágjuk, és még marad is. Aztán haza, ebédelni. Főzni nem kellett, tegnapról maradt borsópaprikás (csirkemájjal, nyami, nyami), csak belapátolni, és máris mehettünk vissza, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk.

Laci felszerelte a motoros kapára az ekét, hogy meghúzhassa a sort a maradék krumplinak, és elvetettünk még négy sor krumplit. Ezzel a géppel ilyent nem csináltunk még, szenvedett is vele, mint kutya a kútban. De a fizikai munka tényleg serkenti az agyműködést, az utolsó fordulónál rájött, hogyan kellett volna az elejétől csinálni. Ami nagyon hasznos, mert ezzel az ekével kell majd feltölteni a krumplikat, illetve, majd az epernek megcsinálni a bakhátat augusztusban.

Mindenesetre, jó görbék lettek a sorok, de a krumplik nem bánják, mire meg az eperre kerül a sor, már jól begyakorolja, hogy kell. Nagyjából ezek voltak a mai dolgok, persze volt közte még egypár apróság, elkészítettük a fű helyét, holnap csak vetni kell, kikaróztuk a paradicsomot, már virágzik, és az út szélére ültettem kukacvirágot, hogy legyen. Aztán átmentünk a másik kertbe és megállapítottuk, hogy bár feljebb van, sokkal vizesebb. Szedtünk egy kis babot levesnek, meg hozzávaló zöldséget, és holnap ott fogjuk kezdeni a műszakot. Közben a füvet is kellene vágni a háznál és a birtokon is, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Laci jövő héten délelőttös, nem lehet sokáig bohóckodni, mert nem tud felkelni.

És a képek:

Kémiai hadművelet:

Kapálás, oda – vissza:

Hála Istennek, úgy látszik, javul az idő. Lehet dolgozni a kertben,és azt is csináljuk, azért is nem írtam előbb.

Kedd reggelre kész lett a kapálógép, de kipróbálni az özönvíz miatt, csak csütörtökön tudtuk.  Készítettünk is néhány képet róla, de ne gondoljátok, hogy én is dolgoztam vele, én csak vetettem, Laci rotálta fel a kertet. A veteményesem helyét többször is.

Egy nap be sem tudtuk fejezni, ma reggel folytattuk, és most igazán tavaszias képet mutat a kert. A krumpli kicsi, a veteményesben pálcikákra szúrt magostasakok mutatják, hogy mi, hol van, a kert többi része fel van rotálva, várja, hogy történjen vele valami. Mintha visszafelé forgott volna a naptár áprilisig.

Vetettem zöldbabot, jut eszembe, a másik kertben már a hétvégén szedni lehet.

Sárgarépát, hogy legyen új sárgarépánk ősszel is. Őszi retket, és levélkelkáposztát is. Sohasem láttam még ilyent, a zacskóján az van írva, hogy egész télen lehet szedni. Vicces. Laci szerint minden butaságot beleültetek a kertbe, de én kíváncsi vagyok rá. Tavaly is a csíkos paradicsomjaim lettek a legjobbak. Meg a sárgák. Azokból tettem el lecsót, és paradicsomlevet. A sárga töltött paprika is ugyanolyan finom, mint a piros, igaz, hogy furcsa látvány. Ja, és a fehér uborkáimról nem is szóltam. Savanyúságnak tettem el őket a zöldekkel vegyesen, finomak és szépek is voltak.

Uborkát is vetettem még, mert az első vetésből alig van egypár tő a másik kertben. Tavaly ilyenkor már szedtem az uborkát, most meg csak lesem, mikor virágzik már.

A z utolsó megmaradt tökbokromat megrágta valami, pedig már volt rajta kis tök. A többit felborogatta a szél, amikor az a nagy vihar volt. De most vetettem újra. Kétféle sütőtököt, spárgatököt is, és a maradék téli sárgadinnye-magomat is elraktam. Azokból is csak egy maradt a másik kertben, a legnagyobb esőkben kelt ki és elcsapkodta. Azt írja a papírja, hogy októberben kell leszedni a dinnyéket és karácsonyig eltartható. Na, kíváncsi leszek. Szerintem, ha lesz is rajta dinnye, sem áll el karácsonyig, hanem megevődik az első alkalommal.

És a képek:

Pózolás a géppel

igazi munka

eredmény

Tegnap este 10-kor még szakadt az eső, így elmentem Laciért a műszak végére, hogy ne ázzon meg, amíg a buszmegállótól hazaér. Mire lefeküdtünk, elállt, és reménykedtünk, hogy reggel sem fog esni. Így is lett, viszont olyan vad szél kerekedett, hogy ha lett volna hosszú madzagunk, egymást sárkánynak eregethettük volna. Még ez sem baj, legalább felszárad a föld. Elindultunk a kert felé, összeszedtük a megszerelt masinát, gyönyörűen indult, és persze vittük magunkkal a pöpec kis fűkaszát, hogy le tudjuk vele vágni a kert szélén a gazt.

Már akkor elkezdett csepegni az eső, de azt mondtuk magunknak, hogy elmegyünk kenyeret venni, addig kitalálja az idő, hogy mit akar, aztán kimegyünk a kertbe. A pékségből kijövet már nem esett, így nem akadályozott meg semmi bennünket, hogy odaérjünk. Hanem, ami ott fogadott!  A gaz két nap alatt akkorát nőtt, hogy szörnyű.

A paradicsomok mind fekszenek a földön, és akkora sár van, hogy kapálásra még gondolni se szabad, nehogy helyben elsüllyedjen a gép.

Rendben. Levágjuk a kerítés tövében a füvet. Laci vágja, én meg kihúzgálom a gazt a paradicsom, paprika és a bab közül. Neki is álltam. A babot úgy kellett nagyítóval keresnem, de a galambok megtalálták őket, fene a jó dolgukat, mert mindegyiknek meg van csipkedve a teteje. Sőt, sok egészen ki van húzva.

Summa summárum, az egész kertben levágtuk a gazt, most legalább nem úgy néz ki, mint akinek se ura, se gazdája, de haladni a munkával semmit nem tudtunk. Van még vetni való krumpli, a kikelteket töltögetni kéne, a babok után még vetni ezt-azt, ehelyett fél tízkor eleredt az eső úgy istenigazából. Jól meg is áztunk, amíg kicuccoltunk a kertből, és becuccoltunk a garázsba.

És most jöjjenek a képek: Kerti divat 3

Krumpli

A kerítés mellett

Beláthatatlan távlatok

A változatosság kedvéért esik. Nem nyári zápor, hanem áztató novemberi eső.

Szegény kertben egy kapavágást nem tudunk tenni, pedig kellene. Nagyon kellene.

Kikelt a krumpli, nagyon szép, de belefullad a gazba, mert a vörösparéj is kikelt, úgy, mint a kefe, és naponta nő öt centit, hogy ennyi vizet kap, még többet. Aztán mire kisüt a nap, már meg sem találjuk benne a veteményt.

Istenem, adj egy kis szárazabb időt!

Tavaly úgy kellett vizet hordani, hogy a palántáim ne süljenek ki. Tavasszal mindig megy a háborúság, hogy mikor kezdjünk vetni, mert szerintem márciusban minden tavaszi veteményt el kell vetni, mert áprilisban mifelénk szárazság van. Az idén is tűkön ültem, mert nem akart elolvadni a hó. Március közepén még akkora hóbuckák voltak mindenfelé, hogy sípályát lehetett volna építeni rájuk. Aztán nagyon hirtelen tavaszodott ki, én meg, mint a mérgezett egér rohantam vetni, nehogy kiszáradjon a föld. Hát nem száradt ki. Az özönvíz az idén van.

Nem emlékszem ilyen vizes évre. Minden nyáron voltak forró és esős időszakok, de az én életemben ilyen esős nyár még nem. A hetvenes évek közepén voltak enyhe telek és hűvös, esős nyarak. De nem ennyire. Aztán, mikor a lányok egész kicsik voltak, és úgy nyaraltunk, hogy házat cseréltünk a testvéremékkel, nekünk ragyogó jó időnk volt a Mátrában, nekik meg minden nap jó idő, minden éjjel eső a Balatonnál. Ó, de jó nyaralás volt az, rengeteget nevettünk, de a nagyobbikam nem emlékszik rá, pedig a húga születése előtti hagymaduggatásra igen. A kicsi alig múlt egyéves, ő nem emlékezhet. Pedig voltak vicces dolgok. Például, amikor fagylaltot ettünk, és a kicsinek tejszínhabot kértünk tölcsérben. A hátamon utazott egy hátizsákban, és gonosz vigyorral belenyomta a tejszínhabját a nyakamba. Vicces volt. Vagy például, amikor kicsi a hátamon, nagy a kezemben kombóval buszt stoppoltunk lefelé a hegyről. Nincsenek fényképeim. Nem volt a fényképezéshez elég kezem.

Úgy döntöttünk, hogy kifestjük a lakást, és most fordítva kezdjük, mint máskor. Ugyanis eddig mindig a bejárat felől kezdtük, fürdőszoba, vécé, folyosó, konyha, étkező, és mire a mi szobánkra került volna a sor, már meguntuk az egészet, és lekentük fehérre. De az idén más a helyzet. A szobával kezdtük, és hogy stílusosak legyünk, zöldre festettük. Először gyári kevert festéket akartunk venni, valami pampafű nevű árnyalatot, de csak 5 liter volt a boltban, nekünk meg 10 liter kellett volna. Jó, akkor kevertetünk festéket hasonló színben. Igen ám, de csak a drága festéket keverik drága színezőpasztával, így ez a lehetőség sem volt megfelelő. Maradt a „magad uram, ha szolgád nincs” megoldás, azaz vettünk elfogadható árú festéket, és hozzá elfogadható árú színezőpasztát, és összekevertük. Először azon viccelődtünk, hogy bugyirózsaszín lesz, mert eddig csak ezt a színárnyalatot tudtuk kikeverni (narancs-, és barackszín hehyett), de nem szép lett. Csak kenve volt sötét, most szép halvány. Az egyik lány szerint c***nyos, a másik szerint kórházszínű, de mondtuk nekik, hogy jöhetnek orgonaszínnel mintákat festeni rá, illetve meg is operálhatjuk őket. Nekünk tetszik. Itt az illusztráció.

Azért, hogy kertészkedés is legyen a napi programban, elmentem málnát szedni, majd krumplit is, mert mindent vittünk a gyerekeknek.

Vasárnap hajnalban indultunk a testvéremékhez a kapálógépért, mert ugye kisezer sor krumplit elültettünk kézzel amikor eszünkbe jutott, hogy nála van a kapálógép és nem használja semmire.

Én nem tudok Pesten vezetni, és a BAH csomópontig is csak vasárnap reggel, a lehető legkisebb forgalomban tudok bemenni, ezért a nagyobbik értem jött, lepakoltuk nála a cuccokat, összeszedtük a kisebbiket, aki nagyon álmos volt, és elindultunk… a medveparkba. Úgyis útba esik, és már régen akartunk. Nagyon szépek a medvék, és az egész hely nagyon hangulatos.

Persze azért vendégségbe is odaértünk, a gépet is elhoztuk, sőt kiscicát is göngyörgettünk. Akartak adni azt is, de Amália egy dúvad, még megfojtaná szegényt. Így hát mindent elintéztünk, visszacsorogtunk, aztán megint átvettem a kormányt és hazajöttünk. Itthon ki akartuk próbálni a gépet, hátha kegyes az Isten, és elindul, de nem. Elvittük egy szerelőhöz, kedd reggelre kész lesz, aztán hajrá, mert már tíz centis az apró gaz.

Valaki az esőt hiányolta. Volt benne részünk ma is, íme bizonyság macskahálón keresztül.

Kerti divat 1.

Kerti divat 2.

Munka után édes a ...

Kaktusz reloaded

Tegnap, nyelvvizgáztatás után, kimentünk a kertbe borsót és krumplit szedni. Nem, nem az újba, ott még csak éppen bujkál a krumpli, a régibe. Volt akkora sár, hogy kicsi igazán csinálhatott volna magának „sárcipőt”. Fél óráig gondolkodtam, hogy milyen sárcipőt akar, amíg rájöttem, hogy imádott eső után kertbe menni, mert lerugdalta a szandálját, papucsát, ami éppen volt rajta, és vastagon összetapasztotta a lábát sárral, és úgy tappogott. Ez volt a sárcipő. Nyáron mindig mezítláb voltak a kertben, pár hét után olyan kemény volt a talpuk, hogy nyugodtan ugrálhattak tüskön, bokron, tökön, paszulyon keresztül, nem szúrta meg őket semmi. Igaz, hogy augusztus végén egy hétig súroltam a lábukat, hogy „iskolatiszta”legyen.

Visszatérve a jelenbe, fáradt is voltam, meleg is volt,  meg is szedtem már egy nagy zacskó borsót, otthagytuk az egészet, hogy majd ma reggel megyek, és folytatom hűvösben. Na, persze. Ötkor még minden csillogott az esőtől. Vártam hatig, szépen sütött a nap, hátha szárad egy kicsit. Aztán megláttam a fekete felhőket, rohantam a kertbe, hogy tudjak valamit csinálni. Gumicsizmában cuppogtam a sárban a borsóig, és persze alig szedtem fél kilót, nyakamba szakadt az ég. Még most is borult, de ebéd után megpróbálom, hátha több szerencsém lesz. Le is fényképeztem a gyönyörű fekete fellegeket, de erről a telefonról nem tudom áttenni a gépre.

Aztán az események vettek némi kanyarokat, és ez a kép már akkor készült, amikor visszamentünk abba a faluba, ahol a szüleim laktak.

Egészen konkrétan hozzájuk. Két ház van a telken, a kisházat megkaptuk, lakjunk ott. Minden nagyon szép és jó volt, még a kertben is kaptunk helyet. Kisebbikem áprilisi, így a márciusi vetést már elég nehezen csináltam meg, de volt segítségem. A hagymaduggatásra határozottan emlékszem, én csináltam a lyukakat egy ültetőfával, két és fél éves nagyobbikam meg tette bele a hagymákat szépen, a gyökeres felükkel lefelé. Jó csapat voltunk. Igaz, a petrezselymet kissé sűrűre vetettük, de sebaj, legalább volt miből ritkítani.

Négy évig laktunk ott, de a szüleim a mi életünket kezdték élni, és a kertből is egyre inkább szorultunk kifelé, mivel pont ott volt valaminek a tökéletes helye, ahová mi szerettünk volna valamit, illetve amit mi csináltunk, az nem jól van, stb, stb, nem akarlak vele benneteket untatni. Viszont a lányok kiválóan megtanulták, hogy melyik virág, növény milyen és hogyan kell vele bánni, nem tépkedtek, és szerették is, bármit csináltunk a kertben, minden szerszámból volt nekik saját méretű, és azt csinálták, amihez kedvük volt. Aztán derült égből villámcsapásként kaptuk ezt a lakást, ahol most is vagyunk.

Először is úgy kerültem abba a gimnáziumba, ahol aztán 14 évet tanítottam, mint Pilátus a krédóba, de másodszor még inkább. Az akkori igazgatónő begipszelt lábbal kiautóztatta magát hozzánk, augusztus 19-én, hogy menjek vissza a gimibe tanítani, tud szolgálati lakást adni. 20-án költöztünk. Még szinte üres volt a ház, ahol a lakásunk volt, de nem választhattunk, a második emeleten volt a mienk. Jó, ajándék lónak ne nézd a fogát. Viszont kert nincs, csak betonozott udvar, némi fű, és hátul egy kis hely homokozónak. Ahogy beköltöztünk, hozattam egy köbméter homokot, és ott őriztem a lányokat, mint a többi lakótelepi anyuka, azazhogy én a lányokat őriztem, ők meg fecsegtek. Na, ez nem nekünk való helyzet, így még azon az őszön kerestem kiadó kertet, és tavasztól kezdve kertbe jártunk. Nem volt messze a háztól, mondjuk 200 méter, gyalog is ki lehetett volna menni, bár általában biciklivel jártunk. Jó nagy kert volt, a fele eperrel volt beültetve. Van valahol róla képem, de most nem találom. Évekig oda jártunk kertezni, mindenki nagyon szerette. Aztán a tulajdonos eladta, nekünk menni kellett. Azóta hatalmas ház épült oda, az öreg kertek is teljesen beépültek, most arrafelé van a város „rózsadombja” de nekünk az emlékeinkben még megvan a kert.

Az egész kertmánia még akkor kezdődött, amikor ők

még ők voltak.

Illetve, amikor még csak a nagyobbikam volt meg. Sírós kisbaba volt, és hogy elaludjon, órákig tologattam a babakocsiban.  Akkor az alföldön laktunk, és volt, hogy kibabakocsiztunk a férjem szülei házáig, ami kb 5 kilométerre volt a mienktől. Nem lakott ott már senki, viszont volt nagy kertje. Ha már kimentem odáig, akár csinálhattam is valamit. Mire kiértünk, a gyerek aludt, mint a tej, nyugodtan dolgozhattam 2-3 órát, mire felébredt, akkor megszoptattam, aludt tovább, és persze amíg hazaértünk, addig sem üvöltött. Persze, azért voltak vicces dolgok, de ez úgy nagy általánosságban ment.

Nálunk a háznál nem volt kert, csak udvar, de még virág sem maradt meg benne.

Lánykoromban, otthon, nem szerettem a kertben dolgozni. Ennek több oka is lehetett, először is talán az, hogy tele volt apró kővel a kert, nagyon nehéz volt benne akármit is csinálni. Másodszor az, hogy szüleim „tökéletesek”, bármit csináltam, nem volt jó. Harmadszor, mivel balkezes lettem volna, ha ez az én koromban lehetséges lett volna, magam is ügyetlennek tartottam magam. Ez középiskolás koromban megváltozott, mert megtanultam a bal kezemet is használni, de a kezdeti keserveket már nem lehetett visszacsinálni.

Na, de abban a kertben jókat kertészkedtem,szép is volt minden, jól el is töltöttem az időt, a gyereken és a madarakon kívül nem volt senki, aki a munkámat kritizálja, így nagyon szépen megjött hozzá a kedvem.

Ma hajnalban kimentem csemegekukoricát vetni. Ehhez előbb fel kellett kapálni a helyét, mert az utolsó eső után kikelt gazok kb 3-4 centisek lettek. Mivel ez kézi kapával kissé hosszadalmas művelet lett volna, kölcsönkértem édesapám tolikapáját. Nem akarta adni, mondván, hogy nem tudok vele mit kezdeni, de mondtam neki, hogy majd elboldogulok vele, ha meg nem, hát kisnyúl, és elhoztam. Bár nem értem, miért gondolta, ugyanis igen könnyen kezelhető eszköz, annak ellenére, vagy éppen azért, mert atyám boldogult ifjúkorában, még a háború előtt vette, csináltatta, nem tudom.

Így ma felszerelkezve indultam kukoricát vetni negyed hatkor, és meg is csináltam mindent, amit akartam. Igaz, hogy kicsit kanyargósra sikeredett a sor, de szerintem a kukoricák nem bánják. Éppen befejeztem, amikor eleredt az eső, így meg is vannak öntözve.

Egyedül voltam, mert Laci a héten délelőttös, így nincs fénykép. Ha délután nem esik az eső, és tudjuk folytatni, akkor lefényképezzük az eszközt.

Kedveseim, ma volt már minden a fűnyírás 1-2 –től a kapáláson át az újkrumpli szedésig, és közben a nyelvvizsga-dolgozatok javítása. Most nézegessetek képeket a virágzó kaktuszaimról:

Ma már az első műszak megvolt, azaz megkapáltuk a hagymát a régi kertben. Muszáj reggel hat előtt elkezdeni, mert máskülönben

1. sose végzünk

2. meleg lesz, és melegben ki akar hagymát kapálni

3. kilenckor általában kezdődik az „igazi” munka nekem, (mert a hagymakapálás nem az)

4. Lacinak muszáj pihenni mert délutános ezen a héten

stb…stb… folytathatnám a végtelenségig.

Ma még ráadásul laza napom is lesz, mert a kilencórás tanítvány után csak fél négykor lesz a következő, tehát a házimunkát is el tudom végezni közben, mert Animacs anyukája így is lusta asszonynak tartana, mert mostanában nem volt időm rendesen takarítani, vagyis minden tővel-heggyel van itthon.

Tegnap hatkor végeztem a tanítással, akkor álltam neki főzni, és amíg a kajám a sütőben sült, én kifejtettem a megszedett borsót, és utána megpucoltam az epret. Nem, nem azt, amit Laci szedett a képen, azt otthagytuk az öregeknek. Édesanyáméknál szedtem epret tegnap a legnagyobb melegben, onnan hoztam 3 kilót, és meg is csináltam az apraját szörpnek. A többit betettem a fagyasztóba.

A szörp receptje, ha valakit érdekel: 2.5 kg eper/málna vagy egyéb bogyós gyümölcs, tisztítva, összetörve. Hozzáadunk 2.5 liter vizet, 10 deka citromsavat, egy csapott kávéskanál nátrium benzoátot, összekeverjük, és egy éjszakán át állni hagyjuk. Másnap dupla tüllön átszűrjük, 5 kg cukorral összekeverjük, addig kevergetjük, amíg a cukor teljesen feloldódik és hab sincs a szörp tetején, (ez a fázis általában egy nap, amikor arra járok, megkevergetem) és palackozzuk.

Az idén egy új szúnyoghálót használok szörpszűrésre. J J

Szerintem a szörpből likőrt is fogok csinálni, fele vodka fele szörp arányban, és elteszem karácsonyra. Mit szóltok hozzá?

És a legfontosabb, ma „segítségünk” azaz inkább hátramozdítónk is akadt, Amália cica személyében. Tegnap sehogy sem értem rá kivinni sétálni, nyivákolt is egész délután. Most kivittem a kertbe, ahol szabadságra akarom szoktatni. Most ott tartunk, hogy egy 15 méteres zsinóron sétál a kertben. Ezzel már tud fára mászni, meg utánunk jönni. Talán, ha este lemegyek borsót szedni, akkor engedem teljesen egyedül mászkálni a kertben.

Megpróbálok más betűtípussal írni, hátha így könnyebben olvasható. Szóval, ez a másik kertünk, ahová ma reggel kimentünk borsót, és epret szedni. De van már újkrumpli és új sárgarépa is, nagyon zsenge még mind a kettő, de már van.

Nyolc óra után mentünk, és csak szedegetni volt érkezésünk, mert olyan meleg volt, mint a kemencében. Holnap megpróbálunk hatkor menni, hogy meg tudjuk kapálni a hagymát, ami elmaradt az utolsó nagy esők előtt, és úgy is néz ki.

Képzeljétek, vettünk egy igen pöpec Stihl damilos fűkaszát, amit én egyedül is be tudok indítani.

A régi sajnos az enyészeté lett, ami nem is csoda, amilyen mennyiségű és minőségű füvet vágtunk vele a szüleim gyümölcsösében.

Szóval, ahogy a kisebbik lányom mondta volt gyermekkorában: Nincs borsó. Nincs eper. (elég)

Az eddigi fejlemények dióhéjban:

Megkaptuk a kertet, amelyben ezelőtt évekig nem termeltek semmit. Három lovat tartottak rajta. Jól meg van trágyázva, gondolhatjátok. Aztán a lovak és persze a gazdáik is elköltöztek, a kert pedig fel lett szántva, de tovább semmi. Illetve persze, nőtt a gaz. A tulajdonos pedig letárcsáztatta valami traktorral.

Ez volt a kiinduló alaphelyzet, és mi már megbeszéltük a mi traktorosunkkal, hogy szépen felszántja, talajmarózza, meg minden, ami kell. És akkor megnyíltak az egek csatornái….

Esett reggel, délben és este. Esett éjjel, esett nappal. Gondolni sem lehetett a kertre, nemhogy traktorral belemenni. Egyszer május folyamán három napig nem esett, no, a harmadikon gyorsan szaladtunk a traktorosért, mondván, ha most ráérne, talán meg lehetne csinálni.

Így is lett. Először azt hittük, elég talajmarózni, de nem, rendesen szántani kellett, majd utána kétszer rotálni, hogy nézzen ki valahogy. Gyönyörű lett. Másnap reggel még mindig nem esett, és vetni való krumplink is volt (majd leírom, hogy azt hogyan szereztünk az első körben) Futottunk a traktorosért, hogy húzzon meg pár sort ekével, hogy a krumplit bele tudjuk vetni, és ha már úgyis ott van, akkor takarja is be, illetve húzzon rá barázdát. Nem krumplihoz való felszerelés volt a traktoron, de némi szerelgetés után sikerült is. Látjátok a képen, hogy nagy a kert, de a hosszúsága valahol 50-60 méter között van. Így a 60 kg krumpli pont három sorra lett elég. Püff neki. Három sor meg sem látszik, muszáj még szerezni valahol. Vannak ismerőseink az alföldön, akik ezzel foglalkoznak, felhívtuk őket, igen van elfekvő készletük, csak menjünk érte. Na, de ne szaladjunk ennyire elébe a dolgoknak.

A második fázis. Kert művelésre előkészítve, három sor krumpli benne, plusz tíz –tíz paradicsom- illetve paprikapalánta a tulajdonos kérésére, egy zsák pénz kifizetve a gépmunkákra, ééééééés, eső. Majd jég. Majd megint eső. A felkupacolt krumplisorokat majdnem laposra csapkodta.

Most a történetben egy hét szünet következik, benne az alföldi kirándulás leszervezése, a gazdaboltban némi információkérés permetezőkről és permetszerekről, kisebb afférok a másik kertbeni krumplibogárirtás körül, majd vasárnap, amikor is megyünk a vetőkrumpliért.

Gyönyörű napsütés, de már Tamási körül látszanak az özönvizek nyomai. Elöntött szántóföldek, sárátfolyások az úton, nyolcvan méter széles patakocskák, és már majdnem a célnál, homokzsákokkal körbekerített házak. Az ismerősöknél is a földek fele vízben áll, a fóliasátorban csónakázni lehet, pontyok úszkálnak a barackosban, és a maradék krumpli vízben áll a pincében, úgyhogy vigyük csak ingyen amennyi belefér az autóba, annyival is kevesebb a gond. Kb. másfél mázsa fért a Logan hátuljába.

Joggal kérdezitek, hogy miért krumpli, ha ez epreskert lesz. Azért, mert epret csak az ősszel lehet telepíteni, és addig is kell valamit kezdeni a kerttel, ne lepje a gaz. Lesz benne csemegekukorica, meg bab is, sőt tök meg késői káposztafélék, még van egy  csomó paradicsompalántám is, meg a füves részt is be kell vetni, szóval lesz sok minden. Jelenleg már a fél kert be van vetve krumplival, még maradt kb 4 sorra való a holnapi reggelre. Ahogy kész lesz, lefényképezem, aztán már csak a nagy kikelést kell várni…