Aztán az események vettek némi kanyarokat, és ez a kép már akkor készült, amikor visszamentünk abba a faluba, ahol a szüleim laktak.

Egészen konkrétan hozzájuk. Két ház van a telken, a kisházat megkaptuk, lakjunk ott. Minden nagyon szép és jó volt, még a kertben is kaptunk helyet. Kisebbikem áprilisi, így a márciusi vetést már elég nehezen csináltam meg, de volt segítségem. A hagymaduggatásra határozottan emlékszem, én csináltam a lyukakat egy ültetőfával, két és fél éves nagyobbikam meg tette bele a hagymákat szépen, a gyökeres felükkel lefelé. Jó csapat voltunk. Igaz, a petrezselymet kissé sűrűre vetettük, de sebaj, legalább volt miből ritkítani.

Négy évig laktunk ott, de a szüleim a mi életünket kezdték élni, és a kertből is egyre inkább szorultunk kifelé, mivel pont ott volt valaminek a tökéletes helye, ahová mi szerettünk volna valamit, illetve amit mi csináltunk, az nem jól van, stb, stb, nem akarlak vele benneteket untatni. Viszont a lányok kiválóan megtanulták, hogy melyik virág, növény milyen és hogyan kell vele bánni, nem tépkedtek, és szerették is, bármit csináltunk a kertben, minden szerszámból volt nekik saját méretű, és azt csinálták, amihez kedvük volt. Aztán derült égből villámcsapásként kaptuk ezt a lakást, ahol most is vagyunk.

Először is úgy kerültem abba a gimnáziumba, ahol aztán 14 évet tanítottam, mint Pilátus a krédóba, de másodszor még inkább. Az akkori igazgatónő begipszelt lábbal kiautóztatta magát hozzánk, augusztus 19-én, hogy menjek vissza a gimibe tanítani, tud szolgálati lakást adni. 20-án költöztünk. Még szinte üres volt a ház, ahol a lakásunk volt, de nem választhattunk, a második emeleten volt a mienk. Jó, ajándék lónak ne nézd a fogát. Viszont kert nincs, csak betonozott udvar, némi fű, és hátul egy kis hely homokozónak. Ahogy beköltöztünk, hozattam egy köbméter homokot, és ott őriztem a lányokat, mint a többi lakótelepi anyuka, azazhogy én a lányokat őriztem, ők meg fecsegtek. Na, ez nem nekünk való helyzet, így még azon az őszön kerestem kiadó kertet, és tavasztól kezdve kertbe jártunk. Nem volt messze a háztól, mondjuk 200 méter, gyalog is ki lehetett volna menni, bár általában biciklivel jártunk. Jó nagy kert volt, a fele eperrel volt beültetve. Van valahol róla képem, de most nem találom. Évekig oda jártunk kertezni, mindenki nagyon szerette. Aztán a tulajdonos eladta, nekünk menni kellett. Azóta hatalmas ház épült oda, az öreg kertek is teljesen beépültek, most arrafelé van a város „rózsadombja” de nekünk az emlékeinkben még megvan a kert.