A változatosság kedvéért esik. Nem nyári zápor, hanem áztató novemberi eső.
Szegény kertben egy kapavágást nem tudunk tenni, pedig kellene. Nagyon kellene.
Kikelt a krumpli, nagyon szép, de belefullad a gazba, mert a vörösparéj is kikelt, úgy, mint a kefe, és naponta nő öt centit, hogy ennyi vizet kap, még többet. Aztán mire kisüt a nap, már meg sem találjuk benne a veteményt.
Istenem, adj egy kis szárazabb időt!
Tavaly úgy kellett vizet hordani, hogy a palántáim ne süljenek ki. Tavasszal mindig megy a háborúság, hogy mikor kezdjünk vetni, mert szerintem márciusban minden tavaszi veteményt el kell vetni, mert áprilisban mifelénk szárazság van. Az idén is tűkön ültem, mert nem akart elolvadni a hó. Március közepén még akkora hóbuckák voltak mindenfelé, hogy sípályát lehetett volna építeni rájuk. Aztán nagyon hirtelen tavaszodott ki, én meg, mint a mérgezett egér rohantam vetni, nehogy kiszáradjon a föld. Hát nem száradt ki. Az özönvíz az idén van.
Nem emlékszem ilyen vizes évre. Minden nyáron voltak forró és esős időszakok, de az én életemben ilyen esős nyár még nem. A hetvenes évek közepén voltak enyhe telek és hűvös, esős nyarak. De nem ennyire. Aztán, mikor a lányok egész kicsik voltak, és úgy nyaraltunk, hogy házat cseréltünk a testvéremékkel, nekünk ragyogó jó időnk volt a Mátrában, nekik meg minden nap jó idő, minden éjjel eső a Balatonnál. Ó, de jó nyaralás volt az, rengeteget nevettünk, de a nagyobbikam nem emlékszik rá, pedig a húga születése előtti hagymaduggatásra igen. A kicsi alig múlt egyéves, ő nem emlékezhet. Pedig voltak vicces dolgok. Például, amikor fagylaltot ettünk, és a kicsinek tejszínhabot kértünk tölcsérben. A hátamon utazott egy hátizsákban, és gonosz vigyorral belenyomta a tejszínhabját a nyakamba. Vicces volt. Vagy például, amikor kicsi a hátamon, nagy a kezemben kombóval buszt stoppoltunk lefelé a hegyről. Nincsenek fényképeim. Nem volt a fényképezéshez elég kezem.
Utolsó kommentek