Ma már az első műszak megvolt, azaz megkapáltuk a hagymát a régi kertben. Muszáj reggel hat előtt elkezdeni, mert máskülönben
1. sose végzünk
2. meleg lesz, és melegben ki akar hagymát kapálni
3. kilenckor általában kezdődik az „igazi” munka nekem, (mert a hagymakapálás nem az)
4. Lacinak muszáj pihenni mert délutános ezen a héten
stb…stb… folytathatnám a végtelenségig.
Ma még ráadásul laza napom is lesz, mert a kilencórás tanítvány után csak fél négykor lesz a következő, tehát a házimunkát is el tudom végezni közben, mert Animacs anyukája így is lusta asszonynak tartana, mert mostanában nem volt időm rendesen takarítani, vagyis minden tővel-heggyel van itthon.
Tegnap hatkor végeztem a tanítással, akkor álltam neki főzni, és amíg a kajám a sütőben sült, én kifejtettem a megszedett borsót, és utána megpucoltam az epret. Nem, nem azt, amit Laci szedett a képen, azt otthagytuk az öregeknek. Édesanyáméknál szedtem epret tegnap a legnagyobb melegben, onnan hoztam 3 kilót, és meg is csináltam az apraját szörpnek. A többit betettem a fagyasztóba.
A szörp receptje, ha valakit érdekel:
Az idén egy új szúnyoghálót használok szörpszűrésre. J J
Szerintem a szörpből likőrt is fogok csinálni, fele vodka fele szörp arányban, és elteszem karácsonyra. Mit szóltok hozzá?
És a legfontosabb, ma „segítségünk” azaz inkább hátramozdítónk is akadt, Amália cica személyében. Tegnap sehogy sem értem rá kivinni sétálni, nyivákolt is egész délután. Most kivittem a kertbe, ahol szabadságra akarom szoktatni. Most ott tartunk, hogy egy 15 méteres zsinóron sétál a kertben. Ezzel már tud fára mászni, meg utánunk jönni. Talán, ha este lemegyek borsót szedni, akkor engedem teljesen egyedül mászkálni a kertben.
Utolsó kommentek