siófoki epreskert

Mármint a tyúkok. Szántódra kellett értük menni, és fogalmam sem volt, hová. A térképen nézegettem, hogy hol lehet, de olyan nevű utca, amelyet megadtak, még a hetedik határban sem volt. Mindegy, felhívtam a hölgyet, aki intézte az egészet, és ő útbaigazított. Azt mondta, menjek csak egyenesen, majd meglátom a rengeteg autót, ott vannak.

Így is lett, tényleg rengetegen voltak,

Itt az autó. A sofőrnél kellett fizetni, ott kapott mindenki egy szép csirkés számot, és annyi tyúkot adtak érte, amennyit kifizetett. Legalábbis reméljük, mert nem számoltuk meg.

Rengetegen voltak. Mondták is az emberek, hogy régen nem szaladtak össze ennyien a faluban.

Sorállás. Végül viszonylag hamar sorra kerültünk.

Már a mieinket adogatják. Fejjel lefelé. Miket gondolhattak szegények.

Beszállás!

Egy kicsit még szabad leselkedni! Aztán betakartuk őket, ők azt hitték este van és aludni kell, és meg se szólaltak, amíg ki nem pakoltunk.

Ezek itt a legbátrabb felderítők. Nagyon viccesek, ahogy az általuk nem ismert terepen tájékozódni próbálnak.

Nem nagyon tudták szegények, mit kell csinálni. Úgy kellett őket kipakolni a ládából.

Ez az egyik óljuk.

Kivittem az ülőt, hogy több helyük legyen, de amelyik felmászott rá, az le se akart jönni. Inkább utazott rajta, végül úgy kellett levenni.

Aztán még csináltunk volna néhány képet, de lemerült a telefon, és így nem volt tovább.

Szépen hazajöttünk, leeresztettük Lolát az udvarra, és ahogy ott üldögélek vele, elkezdett esni az eső. Fogtam magam, visszamentem, mert ezek az ázott verebek nem tudják, hogyha esik, eresz alá kell állni. Bevittem azokat, amelyikek kint voltak, és eléjük tettem egy rácsot, hogy ne mászkáljanak ki . Remélem, nem is fognak. Este megyünk etetni, remélem rendben lesznek.

Ezek azok a virágok amelyek miatt már tavaly méltatlankodtam. Hát az idén sem lettek jobbak. De ha látnátok, mennyi gyönyörűbbnél-gyönyörűbb virág van édesapám kertjében, magatokon kívül lennétek a gyönyörűségtől. De nekem az aljának az alja jut. Nem tudom, milyen leszek nyolcvanhét éves koromban, de ha ilyen, ne is álljatok velem szóba!!!!!

Itt jobban átlátható silány mivoltuk. Nem azért nem mennek semmire, mert szárazság van, a másik kertben sem esett az eső. Hanem azért, mert tudjátok miből nem lehet várat építeni, sem vajat csinálni.

Íme a kimeszelt tyúkól, ami várja a holnap érkező lakóit. Ma délután, majd ha felébredtünk, megyünk és elkészítjük nekik a szállást. Azt mondják, ezek a tyúkok azt sem fogják tudni, hogyan kell a lábukra állni. Nem baj, majd megtanulják. És azt is megtanulják, hogyan kell rendes falusi tyúknak lenni.

Meszelő az nincs, marad a teddy henger. Ja, és még egy kertet ajánlottak, ahol van dupla tyúkól, és disznóól is. Majd a héten megnézzük, aztán meglátjuk. :-)))))))))

Beérkeztek az elmaradt képek a nagy krumplivetésről. Mindenki kivette a részét a munkából.

Amália például azzal, hogy elment sétálni, és nem szaladt világgá.

A kivonuló egység. Lola a karfán egyensúlyoz. Felléphetne a cirkuszban.

A tanfolyam címe: Hogyan tartsd a gereblyét.

Vetőgépszerelés. Itt még borsót vetettünk, amihez tökéletesen alkalmas volt a masinéria. Azóta már kikelt a borsó.

Meleg volt. Most bezzeg nincs.

Munka.

Elszántság.

Kimerültség, avagy mindenki másképp csinálja.

Az óraátállításos vasárnap nagyon korán reggel lett, de nem baj. Ma az összes kertet végigjártuk, még a gyümölcsösben is voltunk, de arra már nem jutott kép.

Gyönyörű idő volt ma is, tegnap is. A képek tegnap kezdődnek, a nagy krumplivetéssel.

A legújabb kert sztárja, Lola, aki véletlenül belenézett a kamerába. Lolcsi nem Amália, aki pontosan tudja, mikor fényképezik, és az előnyösebb profilját mutatja.

Annyira jó idő volt, hogy felvettem a fürdőruha-felsőmet, hogy süttethessem magam a nappal. Le is kapta a vállamat. Ja, és ez a dokumentum bizonyítja, hogy a gondos gazda egyedül vetette a krumplit, egyedül takarta és töltötte fel. Szegény ember. Mindent egyedül kell csinálnia! azt mondta, hogy még egyszer  nem fogja egyedül felszedni a krumplit. Ha van hozzá kedvetek, nézzétek végig a tavaly szeptember-októberi bejegyzéseket, hogy ki csinált mit egyedül.

A komoly segítség.

Ez már az utolsó sor. Istennek legyen hála!

Megállunk, pihenünk...

Ez már vasárnap, és a kis kert, ahol kibújt a borsó. Nagyon száraz a föld, remélem, lesz már eső.

Ez a nagy kert, és benne a nárciszok. Kíváncsi leszek, hogyan virágoznak majd.

Vetjük a kukoricát. Ez fehér lófogú névre hallgat, csemegekukorica lesz, ha Isten is úgy akarja. Beáztattuk, mert olyan száraz a föld, erre akkorára dagadt, hogy a vetőgéppel nem lehetett vetni. Szedhettem ki, és vethettem kézzel.

Itt a vetőgép. Azért az arany mazsolát azzal vetettük, annak apró a magja, az meg szóródott, állítani kellett. Fránya technika!

És itt merült le a fényképezőgép, pedig még lett volna mit mutatni a mai napból, például a gyönyörű mandula- és kajszivirágokat, vagy a duzzadó cseresznyerügyeket, vagy a pici diófabarkákat stb, stb. Majd legközelebb.

Erről a kertről még nincs is semmi kép. De ma itt voltunk vetni, tehát majd most megláthatjátok a legújabb szerzeményünket.

Ez vagyok én, ahogy a maradék sárgarépát vetem mezítláb. Tudjátok milyen jó a frissen szántott-talajmarózott kertben mezítláb tappogni!

A gondos gazda cipeli a vetni való krumplit. Meleg van, izzad, és fűűűűűűű!

Egy kép a kert végéről. Nyolc sor krumpli figyel keresztben. Meg sem látszik. Még 40 kiló vetőkrumplink van, belerakjuk. Marad még hely a palántáknak is.

Ez a kert eleje, a ház mögött. Nem mind a mienk, csak a bal oldala, mert a másik felébe a háztulajdonos néni vetett valamit. Kb a kert negyedébe. A háromnegyede a mienk, mert hiába szeretné, nem tudja gondozni.

És a ház mögött ott vannak a tyúkólak, ahol csirkét, pontosabban tojótyúkokat fogunk tartani. Már meg is rendeltük őket, április közepén érkeznek Bábolnáról, a tojófarmról

Még a ketreceikben ülnek, és fogalmuk sincs, hogy várja őket ez a kényelmes tyúkól és tyúkudvar. Sőt azt sem tudják, hogy ilyesmi létezik. De majd megszokják.

van időm és érkezésem blogot írni, este csak belezuhanok az ágyba. Nem vagyok valami bagoly típus.

Tehát a képek első része. A március 15-én készültek még igazán öltözött tavaszi időhöz valók, de a másnap már nyár volt!

A gondos gazda takarja a krumplit. Itt még nagyon az elején vagyunk, az első sorok a kerítés mellett.

Én szórom, Lola kutya hathatós segítségével.

Másnap ugyanez, csak a kabát került le, illetve be kellett kötni a fejemet, mert megsütött a nap, és a sorok mentek távolabb a kerítéstől. Összesen 13 ötvenméteres sor lett.

A segítség petrezselymet vet, de nem azért, hogy legyen mit árulnia. Lola a háttérben komoly alvászatba kezdett. A másik segítség a füvön hasal, és aktívan teszi a semmit.

Majd arról is lesz kép.

A folyamat.

Mit kabát, már póló sem kell! A gondos gazda úgy leégett, mint a pinty!

Igen, ránk jutott a takarás! Vannak, akik nem bírják el a kapát!

Jó ám sétálgatni, míg mások dolgoznak!

És ez még csak a képek fele. Jön a többi, mihelyt a lányok visszaküldik azokat, amelyeket ők csináltak. Viszont a negyedik munkás napra annyira elfáradtunk, hogy az új kertről egyelőre nincs kép, de ami késik...

kérek az olvasóimtól, mert ki se látszunk a munkából . Gondolhatjátok! Vetjük a nagy kertbe a krumplit, igazi embert próbáló feladat. Meg a borsót a másik oldalon, na az sem semmi.

Közben a harmadik kertünket is szántják, ott vöröshagymával fogunk kezdeni, ma délután, vagy holnap délelőtt. Ja, és persze, három különböző telefonnal készülnek a képek, mert a lányok itthon vannak, még azokat is össze kell várni.

Na, de ha lesz egy kis időm, teszem a képeket is.

is eljött. Tényleg hosszú volt a tél, és nagy a punnyadás, mert mind elfáradtunk, még a kutya is. Nahát a punnyadásnak ezennel vége, itt a kerti munkák ideje.

Szombaton csodaszép idő volt, ki is mentünk a kicsi kertbe, összeszedtük a télről maradt kórókat, a kelbimbónak a szárait, meg brokkoliszárat, ami teljesen elfagyott. A gondos gazda felrotálta azt a területet, amit az ősszel pont a káposztafélék miatt nem szántattunk fel, és kezdődött a vetés. Először fokhagymát duggattam, majd egypár sor borsót vetettem. A gazda ezalatt a kert másik felét rotálta, és nagyon elfáradt a puha földben való lépegetéstől, ezért mielőtt a nagy csomag borsót kinyitottam volna, holnap is lesz nap, felkiáltással hazamentünk. Meg már éhesek is voltunk.

A nagy nekikészülődés. Kell a csizma, mert még egy kicsit sáros a föld.

A gondos gazda munkában.

Vetem a borsót.

1. Nem tart a benzin örökké.

2. Nem akar indulni az a fránya masina.

Ne szóljunk rá semmit, mert egy kis rángatás után először is indult, pedig október óta rá se nézett senki.

Vígan megy a munka.

Remélem, látjátok a különbséget. Ez egy szépen bemunkált kert.

És következett a vasárnap, bár sajnos, nem annyira jó idővel. Hideg most sem volt, csak nem sütött a nap, így jobban be kellett öltözni.

Lola kutyának idén sincs több esze, mint tavaly volt. Ugatta a gereblyét, a kapát, a rotát, mindent, ami élt és mozgott, és a végére kifáradt, mint a kutya.

Persze velünk együtt, mert vasárnapra jutott az igazi vetés. Elvetettünk másfél kiló borsót. Látjátok, már az utolsó sorok alá próbálok gereblyézni Lola hathatós hátramozdításával.

Aztán a körtefáktól lefelé a kert másik felébe hagymát, hagymamagot, korai sárgarépát retek jelzősorral, korai petrezselymet saláta jelzősorral, ja és a paradicsommagokat, egy sorba a sárgákat, egy másik sorba a pirosakat, mert innen akarom palántázni. Remélem, a tavalyi helyén is fog kelni.

Gyakorlatilag egy negyed kert maradt vetetlenül, de az sem sokáig, mert csütörtökön, ha az idő engedi, folytatjuk a borsó- és répavetést. Remélem lesz annyi, hogy tudunk piacozni vele. Lehet rendelni.

A legfontosabbat meg majdnem kihagyom. A faluban (városrészben) hírünk ment, hogy kertekkel foglalkozunk, így ránk akadt egy harmadik is. Így most van a kis kert, ez, amiben voltunk, a nagy kert a Törpi cukrászda mögött, és a közepes kert, ami a megvenni szándékozott ház második szomszédja. Nem fogunk unatkozni ezen a nyáron.

Élünk még, minden ellenkező látszat ellenére. Csak a nagy hidegben mindenünk elfagyott, még a blog-író kedvünk is. Sőt, sajnos nem csak az, hanem a krumpliból is jó sok.

A nagy havazás szombatjának a reggelén még hazahurcolkodtunk a csarnokból. Kocsival, pedig már reggel nehéz volt közlekedni. És pontosan ebből a megfontolásból hagytuk benne a csarnokból hazahozott krumplit az autóban, hogy másnap, ha jobb idő lesz, érte megyünk.

Na, ez a másnap három hét múlva jött el, amikor  már annyira eltakarodott a hó, hogy a garázsajtó kinyitására egyáltalán gondolni lehetett.

Közben volt mínusz 17 fok, több éjszakán is. Gondolhatjátok, hogy csonttá fagyott az egész.

Az öregeknél a garázsban le volt takarva a krumpli. Magdi néni még ráhordott ezt-azt, amikor hallotta a rádióban az időjárás-előrejelzést. Sőt, a saját krumpliját, ami egy ládában volt, szépen körbetekerte különféle pokrócokkal. Na, az el is fagyott az utolsó szemig. Ami a halomban volt zsákokban összerakva, az nem. Először azt hittük, hogy n+1 mázsa krumplit kell kihordanunk a szemétre, de, hála a magasságos mennybéli úristennek, nem. Mindegyik zsákban volt fagyott, némelyikben több, másban kevesebb, de összességében nem sok. Persze az egészet át kellett válogatni. Két napi munka volt, a gondos gazda most is nyög belé, de kész van. Most már gondolhatunk a vetésre.

Íme bizonyság:

A kiöntéshez is kell szakértelem.

Nem mind fagyott, ami annak látszik.

Lola is segít. (hátramozdítani)

Újabb próbabonbonok készültek, most vörösboros szilvával és marcipánnal, majd hulltak a semmibe, mert pillanat alatt felfalta őket a nép.

Ilyenek voltak.

Még nem tudom egyenletesre simítani az aljukat, de ez legyen a legnagyobb baj.

Kell csinálnom még egy adagot, de már élesben, és eltenni a húsvéti nagy csokoládéözönre, mert ha mindig megesszük, ami készül, mit fogok ajándékozni???????

A házi marcipángyártás is kezd nagyüzemi méreteket ölteni. Előkerestem nagyanyám békebeli mákdarálóját. Sajnos az ipartörténeti emlék sárgaréz adagolótányérkáját megrágta az idő vasfoga, így stílusban egyáltalán oda nem illő, ám annál hasznosabb, félbevágott ásványvizes palackkal pótoltam. Ha ló nincs, szamár is jó.

Tehát a marcipánkészítés tényleg egyszerű, mint a pofon.Egy rész héj nélküli darált mandulát (a lustaság jegyében a Lidl-ben vásároltam) le kell darálni a mákdarálón, hogy finom, majdnem pépes legyen. Ugyanannyi porcukrot kétfelé osztunk, az egyik felét összekeverjük a mandulapéppel, a másik felét egy kis vízzel felfőzzük. (10 dkg porcukor, fél deci víz, az arány, azaz öt dkg cukor, negyed deci víz, és így tovább) Ezt is a mandulához keverjük, és összegyúrjuk. Jól össze kell dolgozni, ha jó állagú marcipánt akarunk, elég sokáig dögönyözzük. Ja, a keserűmandula. Eredetileg kéne a mandula közé egy-két szem belőle, de nagyobbikam nem szereti az ízét, ezért nem is tettem bele. Így már ízlett.

A marcipánmasszát két fólia, vagy sütőpapír között lehet nyújtani. A próbabonbonjaimhoz csak egy gyurmarúd nagyságút készítettem, és késsel vágtam 15 szeletkére.

Egyet nem tudok még, hogy meddig áll el a házi készítésű, tartósítószer nélküli marcipán, mert nem éri meg az öt perces kort, így nem tudjuk, hogy a hatodik percben megpimpósodna, vagy kétezer évig elállna.

Tehát a célszerszám:

Kész van az első próbálkozás, tejszínes kávékrémmel töltve. Viszont a Milka nem elég jó trüffelkészítéshez, mert nem szilárdult meg. Jelen esetben nem akkora baj, finom krémes a közepe, csak tudjátok, hogy amit alpesi minőségnek hirdetnek, az ki tudja milyen minőség, de csokoládéminőség az nem.

és új képek, bár pont olyanok, mintha régiek lennének, mert csak miliméterekben mérhető a változás.

Bár csupa sár volt minden, bementem a kertbe és lefényképeztem a káposztákat. Hatalmas fejük van, van már diónyi méretű is, de messze még április.

Ugye, milyen szépséges?

És ez a távlati kép. Ha jól odanéztek, látjátok a kikelt mákot, a salátákat, és esetleg még a hagymasorokat is. Minden szép, csak eső kéne, az a pár csepp, ami a sarat csinálja, tényleg csak arra elég.

De nem ette meg a kutya a telet, reméljük lesz még hó is eső is. Lola egyébként két játszás között szimatolgat.

Minden olvasómnak és blogtársamnak boldog új évet kívánok, így káposztás pogácsa sütés közben. De ne higgyétek, hogy a szilveszter nem hétköznap, megyek krumplit árulni a csarnokba. Remélem, az összes elfogy.!

És tudjátok, min gondolkozom? Hogy ha jó idő lesz holnap, újév napján, elduggatom a maradék apró hagymát. Úgysem pucolja meg már senki, legyen belőle zöldhagyma.

Sőt, hamarosan a paprikamagokat is el lehet vetni a ládába. Jövő héten meg is veszem őket.

Soha többé nem veszek palántát. Drága volt, nem volt fajtaazonos, és alig lett belőle valami. Nem mondhatom, hogy a saját palántáim olyan nagyon jók voltak, de legalább nem mérgelődtem velük, és ez is valami!

Még egyszer nagyon jó szilveszterezést, és boldog új évet mindenkinek!

Kedves blogtársaim, remélem, nagyon kellemes karácsonyotok volt, mert nekünk igen. Nem hiába volt az a sok előkészület. De Lac véleményével ellentétben én szeretem azt a lázas készülődést, ami karácsony előtt van. Pedig nagyanyám ennyi mindenfélével nem indult volna a karácsonynak. Igaz, hatan voltunk otthon velük együtt, de az alap családja csak három ember volt, mit kezdett annyi mindenfélével karácsonykor.

De tulajdonképpen mindegy is. Az idei a csináld magad jegyében zajlott, minden ajándék itthon készült, amit én még jobban szeretek, mert megcsillogtathatom, hogy milyen kreatív is vagyok valójában. Na és persze, pénzem sem volt drága ajándékot venni, még mindig nem tudták eldönteni, hogy mennyi nyugdíjat kapok, pedig augusztus óta lett volna idejük, így aztán semmilyent. Jó, mi?

Szóval, volt házilag készült szaloncukor, csokoládé, likőr, töménytelen sütemény (bejgli nem), diós kalács, amelybe a diót megmostam és megpirítottam, hogy ne csípje a család száját, és kevés pogácsa, amely tulajdonképpen egy szekérderékkal volt, csak kevésnek bizonyult.

Száz szónak is egy a vége, jó volt. Itt a bizonyság, képek formájában.

A hatalmas (mű)fenyő.

Kisebbikem a kincsei között.

Nagyobbikam a mézeskalácstáljával. Na jó, azt nem én csináltam, ennyire ügyes nem vagyok. A csarnokbéli szomszéd a mézeskalácsos, ott csináltattuk.

Én és a karácsonyi konyharuha, amit édesanyámtól kaptam.

És persze, a gondos gazda az új serpenyőjével, és annak ajándékozójával.

És egy kép két nappal karácsony előttről, amikor esett egy kis hó a kertre. Egyébként a téli káposztáim fejesednek. Kb diónyi ugyan, de fej!

De azért nem árulhatok el előre dolgokat. Nagy errefelé a sürgés-forgás.

Ma angyalpirulák készülnek, a receptet a No salty-n találtam, www.nosalty.hu/recept/angyalpirula-feher-szaloncukor Ugyan nem volt hántolt mandulám, így nem lesz hófehér, na de ennyi még az angyaloknak is belefér. A saját ötletem hozzá az volt, hogy a negyedrészébe összedarabolt meggyet kevertem, és a csokijába is cseppentek a meggyléből, hogy rózsaszín legyen. De ma már nem csokizom be őket, mert valamiért nagyon fáradt vagyok, így megyek aludni.

Íme az angyalok konyhája:

Most készülnek az adventi csokoládés szívecskék. Teljesen új mézeskalácsrecepttel, de nagyon finom lett. Sőt, valamikor az őszben sikerült egy teljesen jellegtelen alma-birslekvárt főznöm, eléggé híg is lett, na, az bele a tökéletes töltelék. Teljesen beszívja a mézes, össze is ragad tőle, és pont finom. Nem túl édes, nem túl pikáns, olyan, amilyennek lennie kell.

Holnap csokizom, addigra beszívja a lekvárt, és nem akar szétcsúszni.

És itt közelebbről:

A fehér az almalekvár, úgy néz ki, mint a tejbegríz, de nem az. A piros eperzselé. Az is finom bele. Karakteresebb, a gondos gazda szerint savanyú, de a lányok szeretik.

Készül azért más is, például aszalt karácsonyfadíszek. Piacra menne ez is, de elfogyott az aranymadzagom. :-(

Ja, és Amália, nagy jóságában, levert egyet-kettőt. Nagyon jól lehet velük játszani.

Felkapcsolták az ünnepi fényeket. Igaz, volt műsor is, meg minden, de nem értünk rá kimenni pénteken délután, csak szombaton este. Nem voltak sokan, de nagyon kellemes esti séta volt. Lola találkozott mindenféle-fajta ebekkel, gondolom én, más is este sétáltatja a kutyáját. :-)

Tehát, itt a kivilágított víztorony:

Ezek a futófények tavaly nem voltak. Az idén kész a tér, azt hinné az ember, jobban elfér rajta minden, de nem.

A nagy fenyő, a vásár, a szökőkút, a víztorony, eléggé zsúfolt az egyébként szép nagy tér.

Ezek a fények is újak.

A hóember a szánkóján a mézeskalácsház előtt. A hóra még várni kell.

A Guiness-rekorder mézeskalácsházról a kép nagyon sötét lett. De amikor ott jártunk, már le volt potyogva néhány a lapok közül. Lola meg akarta enni az egyiket, de nem engedtem. Még szerencse, mert állítólag le vannak kenve valamilyen lakkal. Azt meg igazán nem kéne megennie semmilyen kutyusnak.

Minden olvasómnak békés ádventet kívánok.

A múltkori szívecskékről is van kép, bár a számuk erősen megfogyatkozott, főleg, hogy most rágtam meg egyet a délelőtti kávéhoz. Jöhet a következő!

Az adventi sütiken elmélkedem, ha van egy jó tippetek, küldjétek, Mikulásra kell kész lenniük.

És a kolbászok is megjöttek a füstről, nézzétek, milyen szépek. Kéne még csinálni szalonnát és májast is, meg még kolbászt, mert ebből nem sok fog maradni karácsonyra, ahogy én magunkat ismerem.  Az idén "csináld magad" karácsony lesz, elvi és objektív okokból is, szóval jobb, ha nekilátunk a gyártásnak.

Jut erről eszembe, remek szárított zöldségeim és almám van, ha valakit érdekel, tudok belőle küldeni némi magyar forint ellenében. Csinálok egy képes árjegyzéket. :-)

Elindult a menetrend szerinti kolbásztöltés, bár vacilláltunk, hogy kellőképpen hideg van-e hozzá, vagy még várjunk. Úgy döntöttünk, hogy hidegebb ugyan lesz majd, viszont mi már nagyon szeretnénk friss kolbászt enni, úgyhogy nosza.

Reggel kimentünk a húsért, és délután, piacozás után, már kevertük is.

Azért ez nem az az adag, amelyből ötven szál lesz. :-)

Tekeredik a kígyó... kolbász akar lenni.

Azért lesz mit megkóstolni.

Menet közben elfogyott a bél, hoznunk kellett újat. Itt már a második felvonáshoz szerelődik a daráló.

Maradt ki egy kis hús, abból töltött káposzta lesz holnapra.

csipkés a levele. Megjöttek a jó vastag novemberi zúzmarás ködök. A káposzta dérlepte levele nagyon szép, és semmi kárt nem tesz benne. Remélem, az áttelelő kelkáposztáim szépek lesznek a tavaszra. Még sosem volt ilyenem, de most lesz!

A brokkolinak sőt, a kelbimbónak sem árt semmi, a helyükön is maradtak. Legalább lesz majd később is enni mit a libáknak. Nagyon örülnek a káposztafélék levelének, és az idén volt bőségesen.

Már pár nappal ezelőtti a téma, azazhogy elmentünk a birtokra felszedni a maradék diót, és téliesebb tájkép fogadott bennünket, mint itthon volt. Valószínűleg nagyobb fagyok voltak a semmi közepén, mint itt a tóhoz közelebb. Na, azóta kiegyenlítődött a helyzet, mert itt is levetkőztek a fák egy éjszaka alatt, és mert reggel ragyogó napsütések vannak, már amikor nincs köd, egészen szép, amikor permetez le a fákról a mindenféle színű levél, és beborítja a fa alját. Levélrugdosó időszak ez.

Na, de vissza a képekhez. Nem találtunk már sok diót, viszont láttuk bizonyítékát annak, hogy jártak már előttünk. Kedves egészségükre, mert már kétszer voltunk, és a nagyját felszedtük, sőt meg is törtük és el is adtuk. Azt a fát, amelyik alatt otthagytuk vastagon a diót, ki kell vágni, mert kiszedhetetlen belőle az egyébként nagy, és jóízű dióbél, de erre már csak akkor fog rájönni aki felszedte, amikor már túl késő. :-))))))))))

Itt vagyok én, teljes menetfelszerelésben, fél vödör dióval.

A télies táj.

Lola értékeli a helyzetet.

A gondos gazda, aki sohasem fázik, egy kis birsalmával. Tegnap este készítettük el a káposztákat savanyú káposztának, került bele ebből a birsből is.  Nagyon finom. A hosszú meleg őszben meg tudott érni a fán, és finom aromás ízű. Nem is gondoltam volna, hogy a birset meg lehet enni nyersen, és igen. Ma naspolyát hozok. Már megcsípte a dér, remélem finom, mert nagyon szeretem

Itt került a fent nevezett állat az asztalra. Sütőzacskóban sült három órán keresztül, olyan finom, omlós, puha lett, hogy szinte elolvadt a szánkban. Volt hozzá krumplipüré, lila párolt káposzta, és persze előtte libaaprólék leves.

És itt az ünneplő közönség.

Kisebbikem és a titkos segítség. Várják, hogy a tányérjukba röpüljön a liba.

Nagyobbikam, aki nem tudja eldönteni, hogy vegetariánus-e, vagy sem. Végül evett a húsból.

A gondos gazda, aki a kenyeret szeleteli.

És én az üveggel, amiben málnaszörp van. Tényleg, mert a népek kocsival jöttek, alkoholra még gondolni sem lehetett.

Mindenki, csak az nem, aki fényképez.

Szegény liba, mivé lettél?

Fuff! Mindenki halálra zabálta magát, de még nincs vége.

Kávé, süti, mandarin.

Ez a kevés süti, és még egy tányér lilahagymás pogácsa elfogyott a délután folyamán.

Na jó, azért jutott az úti csomagba is. :-)

Mindenesetre jövőre nem fogunk éhezni, mert ettünk libát.

Azért még, mert ősz van, az élet nem állt meg. Szépen kikelt a mák, és a hagymák is bujkálnak, sőt, a holdfénynél ültetett saláta-palántáim is úgy állnak, mint a cövek!

Ha jól megnézitek, ott az egész sor mák. Van már vagy fél centis, és sűrű, mint a kefe.

Most egy kicsit közelebb van. De a föld nagyon száraz. Gyönyörű, meleg őszünk van, még mindig nincs rá semmi panasz. Ugyan a novemberi ködök elkezdődtek, ahogy fordítottunk a naptárban, de hideg, az nincs. Remélem, a mákom nem fagy ki a télen, nem eszi meg a hangya tavasszal, hanem jó sok lesz belőle, amikor terem.

A mostaniból nem lesz karácsonyra mákos kalács.

Az eprek, amiről a blog kapta a nevét, nem érezték magukat jól a nagy kertben. Szépen teremtek, egészen nyár közepéig nem volt velük semmi gond, utána egyik napról a másikra kifehéredtek a levelek, csak a levélnyél és az erezet maradt zöld, és végül eltűntek. Egy fajta maradt meg, úgy látszik őt az isten ellenállóbbnak teremtette, de a többiből csak a kert szélében árválkodott egy-egy bokor. Úgy döntöttem, hogy a maradékról leszedett kis palántákat visszaviszem a régi kertbe, de naposabb helyre ültetem, aztán, ha továbbvándorlunk, márpedig feltett szándékunk a vándorlás, akkor onnan újra tudom szaporítani őket. A gondolatot tett követte. Íme:

Szépen belocsoltuk őket, és ott mosolyognak, ahol eddig a nárciszok voltak. Biztos, hogy tavasszal lesz benne jópár szál nárcisz is, de gondolom, nem harapják meg egymást. Virágos eper lesz.

Ez már a nagy kert, és a kapkodás. Délután kimentünk káposztáért, és ott találtuk a szántós embert a szomszédban. Mondtuk neki, hogy a mi kertünket is ütemezze be, de azt nem gondoltuk, hogy azt mondja, jó, másnap reggel nyolcra ott lesz. Szóltunk egy ismerősnek, hogy vigye el a fölösleges leveleket a libáknak, de még jó, hogy szóltunk, mert így le tudtunk kapkodni mindent, sötét lett, mire végeztünk. Fránya téli időszámítás. A libák, jelzem, nagyon jól jártak, mert a fehér karfiolból nem lett semmi, így összesen négy nagy zsák levelet kaptak.

Ugyanaz közelebbről.

A gondos gazda hordja a káposztaszárat a sarokba, ahova nem fér be a traktor. Jó nagy ganédomb lett belőle a végére.

Új barázdát szánt az eke. Lola nagy örömére. Az is kiderült, mennyire lyukas volt a kezünk krumpliszedéskor, mert egy csomó krumplit szedegettünk össze az eke után, amíg volt kedvünk szedni. Lett majdnem egy vödörrel, 6-7 kiló. Vannak ott valamilyen albérlők, odaadtuk nekik, egyenek krumplis tésztát. Mi már rá sem bírunk nézni a krumplira. Gondolhatjátok!

Készen áll a nagy mű, az alkotó pihen. A kis kertbe ki-kijárogatunk, például holdfénynél saláta-palántát ültetni, mert a téli idő miatt ránksötétedik állandóan, meg persze krumpliért, mert ott van betárolva, és a piacra onnan hordjuk, de már alapvetően téli műszak van.

Nézzétek, milyen télies a Balaton. Hideg is van. És a vízszint is nagyon alacsony. Csak azért nem tiszta téli a kép, mert látszik a fűzfa lombja. Lola kutya inni mert a vízből, de beletapicskolni nem, mert félt a pici hullámoktól.

Ez már a kert, káposztaszedés, és egy kis kék karfiol. Azok a nagy levelek a brokkoli levelei, nem akarnak rózsát hozni, pedig korán ki lettek ültetve. Bár, amíg nagyon nem fagy, addig vidáman a helyükön maradhatnak.

A szomszéd libák nagyon szeretik, ha nálunk káposztaszedés (borsószedés. kukoricaszedés stb) van, mert ők kapják a maradékot.

Őszi csendélet. Brokkoli, letermett paradicsom, brokkoli.