Kedves blogtársaim, remélem, nagyon kellemes karácsonyotok volt, mert nekünk igen. Nem hiába volt az a sok előkészület. De Lac véleményével ellentétben én szeretem azt a lázas készülődést, ami karácsony előtt van. Pedig nagyanyám ennyi mindenfélével nem indult volna a karácsonynak. Igaz, hatan voltunk otthon velük együtt, de az alap családja csak három ember volt, mit kezdett annyi mindenfélével karácsonykor.

De tulajdonképpen mindegy is. Az idei a csináld magad jegyében zajlott, minden ajándék itthon készült, amit én még jobban szeretek, mert megcsillogtathatom, hogy milyen kreatív is vagyok valójában. Na és persze, pénzem sem volt drága ajándékot venni, még mindig nem tudták eldönteni, hogy mennyi nyugdíjat kapok, pedig augusztus óta lett volna idejük, így aztán semmilyent. Jó, mi?

Szóval, volt házilag készült szaloncukor, csokoládé, likőr, töménytelen sütemény (bejgli nem), diós kalács, amelybe a diót megmostam és megpirítottam, hogy ne csípje a család száját, és kevés pogácsa, amely tulajdonképpen egy szekérderékkal volt, csak kevésnek bizonyult.

Száz szónak is egy a vége, jó volt. Itt a bizonyság, képek formájában.

A hatalmas (mű)fenyő.

Kisebbikem a kincsei között.

Nagyobbikam a mézeskalácstáljával. Na jó, azt nem én csináltam, ennyire ügyes nem vagyok. A csarnokbéli szomszéd a mézeskalácsos, ott csináltattuk.

Én és a karácsonyi konyharuha, amit édesanyámtól kaptam.

És persze, a gondos gazda az új serpenyőjével, és annak ajándékozójával.

És egy kép két nappal karácsony előttről, amikor esett egy kis hó a kertre. Egyébként a téli káposztáim fejesednek. Kb diónyi ugyan, de fej!