A változatosság kedvéért túl sok a meló, ahhoz, hogy naprakész tudjak lenni, főleg, ha a balszerencse is besegít. Ma reggelre ugyanis lelopták mindkét rendszámtáblámat, így a beígért krumpliszedés helyett a rendőrségen ültünk fél délelőtt. Aztán lementünk az eredeti kertünkbe szedni egy kis körtét. Kaptunk kölcsön ugyanis egy teleszkópos nyelű körteszedőt, amivel három méterrel meg tudod növelni a karod hosszát, és akár a legfelső ágról is le lehet szedni vele a körtét. Ja. Működik is, de a fizikaórán tanult erő és erőkar szabályt biztosan eszedbe juttatja. Négy körtét tudtam vele szedni, G.G hatot. Egyszerre. Aztán leengedni, kiszedni, visszanyúlkálni. Nem valami gyors, viszont hatékony.
Ez a körtefa.
Onnan a csúcsáról szedegettük a körtéket. Egy ládával nekünk, eggyel a gazdáinak. Folyt. köv.
Tegnap piacról hazafelé a Titkos irányába kerültünk, először is, hogy a gazdáinak vigyünk egy kis krumplit, másodszor, meg hogy ,megnézzük, mi a helyzet. A gazdákhoz mentünk először, ahol megkértek bennünket, hogy figyeljünk jobban oda, ha elmegyünk, ne zárjuk félre a pincét. Ahhoz képest, hogy több hónapja ki sem nyitottuk a pincét, ez elég nagy teljesítmény. Aztán azt mondták, hogy nem lesz a krumplinkból semmi. Ehhez képest a krumpli magas, gyönyörű zöld, alig van benne gaz, és ilyen az újkrumpli alatta.
Megettük ma ebédhez. A Titkos gazdái meg alighanem túl sokáig voltak a napon fedetlen fejjel. :-)
Szóval, ha Isten is úgy akarja, szeptember végéig még annyit nől ez a krumpli, hogy öröm lesz nézni. Viszont tényleg át kell menni valamelyik reggel. Szerdát néztem ki, de akkor az okmányirodában fogok ülni a rendszám miatt, így valószínűleg majd csak péntek lesz belőle.
Kívánjatok kitartást a hétre. Szükségem lesz rá.
Utolsó kommentek