Egész eddig azt lestük, hogyan fejlődik a kukorica, és most nincs. Kiszedtük. Furcsán is néz ki a kert nélküle. Fogtunk a helybeli kocsmából egy embert, aki segített Lacinak kötegelni a szárat és leszedni a maradék kukoricát némi fröccs és kukorica fejében. Így hát egészen jól haladt a dolog.
Kilátás kukorica nélkül.
Itt sincs.
Összefogjuk a kévét, áthúzzuk a zsinórt.
Rálépünk, és meghúzzuk, hogy tartson.
Közben én már a jövő évet készítem elő. Télálló vöröshagymát és fokhagymát ültetek. Ide is írom, hogy el ne felejtsem. A Kondor eprek után van 3 sor vöröshagyma, utána négy sor vöröshagyma, aztán egy sor fokhagyma, és utána már a jégsaláta következik. Egy sort azokból is elpalántáztam, de igazából nem akarom öntözni, főleg, mert nincs mivel, ezért várok még pár napot, hétvégére úgyis esőt mond, remélem szombat délelőtt el tudok palántázni, és szépen megáznak. Egyébként a szép napsütés csalóka, a föld sáros.
És ez pedig annak az ominózus gaznak a gumója, amitől semmiletteképpen sem tudunk szabadulni. Kicsi, sárga gumója van, kerek, ragadós levele, és sárga virágja, olyan, mint az uborkáé.
Aki tudja, mi ez, és esetleg azt is tudja, hogy a lángszórón és az atombombán kívül mi irtja, az tegye közkinccsé. Előre is köszönöm.
Utolsó kommentek