Sikerült valami nyavalyát összeszednem. Azt hittem, a maradék krumpli felszedése közben fáztam meg, de nem,akkor már ugyanis kapart a torkom. De azért felszedtük, be is raktároztuk, mérgelődtünk is, hogy milyen kevés lett.
Laci agyoncsapott a villával egy kószapockot, vagy vándorpatkányt, nem álltam meg közelebbről megvizsgálni. De rengeteg krumpli meg volt rágva, szegény halott, az egész rokonságáért bűnhődött.
Minden nap kérdezik, van vöröshagymánk eladó, van petrezselymünk eladó stb, stb. Gyakorlatilag nem is kell piackutatást csinálnunk, ha eladható zöldségeket akarunk termelni.
Személy szerint az ezüstfehér vöröshagymát szeretem, bár nehezen tárolható. Hagymavetés idején még nem volt meg az epreskert, így csak annyi van, amennyit a másikban tudtunk termelni, friss fogyasztásra. Vége is lesz a jó világunknak nemsokára, már csak egy kicsike kosárral van. Fokhagyma az van még két füzérrel, de az sem lesz elég, ha eljön a "sündisznóvágás" ideje.
Szóval, gondoljatok rám. Itt reszketek a meleg lakásban, a kertre még gondolni sem tudok.
Utolsó kommentek