Ez a nap is felvirradt, bár hála az istennek az esők is visszajöttek, szombat reggel csak ijesztegetett bennünket. Az is külön jó volt, hogy nem volt meleg. Reggeli a pince teraszán, előtérben a pogácsa, amit hajnalban sütöttem. Érdemes volt, mert elfogyott az egész.

Ő Adrienn, az öreg tulajdonos menye.

Ez meg a nem tudom, mi, de ázik a vízben. Bár kár volt, mert nem dagadt meg eléggé, és így vödröt kellett használni a préselésnél.

Ő pedig Tamás, a fiatal gazda, és persze én munkára-harcra készen. (Lola is)

Szedem a nagy semmit. Ezen a részen alig volt valami, persze elhanyagolt szőlőben bajosan. Az is csoda, hogy termett egyáltalán.

Adrienn sem talál sokat az ő sorában.

Hol is kezdjem? Gondolkozik Tamás.

Ez egy gyönyörű fürt. Édes is volt. Beleharaptam.

A szakmunka az öreg gazdáé. De mivel valami alkatrész ki volt hullva a darálóból, csak szedte lefelé a csillagokat az égből.

A végére a fiatalabb Adri is megérkezett. Szegény, úgy meg volt fázva, mint az öregágyú.

Máté Lolát szórakoztatta. Most éppen énekel neki és táncoltatja. Lola nem bánta, sőt! De most úgy hever a lábamnál, mint egy darab rongy. Elfáradt szegényem.

Darálódik a szőlő...

és készül a must. Hoztunk belőle egy üveggel. Nagyon finom, édes. De mivel a kék és a fehér szőlő egybe lett szedve, ezért szép rózsaszín. Siller bor lesz belőle, mint megtudtuk.

Jó lesz, mert jó a cukorfok, bár nagyon kevés a mennyiség. Eredetileg sem volt sok, és még a seregélyek is besegítettek.

Az alsó része a szőlőnek kimegy, aztán fel lesz szántva az egész, és majd márciusban ugrálnak bele a krumplik.

Találtunk szántós embert, majd beszélek is vele és konkretizáljuk a szántás időpontját.

Most viszont olyan fáradt vagyok, mint a kutya, és holnap piac Pesten.