Levágtuk a füvet az öregek háza előtt. Magdi néni épp a járdát söpri. Mondtam, hogy lesöpröm, de ő akarta.
Gondos Gazda a fűkaszával, ahogy megy befelé. Bent is le kellett vágni, mert ekkora esők után, ilyen nagy melegben nem maradhat úgy.
A két kutya nagyon örül egymás társaságának. Bár most is úgy lenne, de Loli lábával valami történt az éjszakában. Két órakor, amikor nagyobbikam hazajött az osztálytalálkozóról, még semmi baj nem volt, ötkor, amikor keltünk, már nem tudott ráállni az egyik első lábára. Azóta a helyzet csak egyre rosszabb. El nem tudom képzelni, mi történt.
Minden kapáért kiabál, de ilyen melegben ki se lehet menni. Majd este, talán.
Remélem, lesz egy beiglire való mák!
Ez már az új kicsi krumpli. Szépen kikelt, csak kapálni kellene.
Virágzik az uborka. Sőt, már vannak pici uborkák is. Holnap este talán már szedni is lehet.
A legelső vetésű kukorica már hozza a címerét. Csutkababát azonban még nem láttam.
Férfiak egymás közt.
Exkluzív reggeli, külön tálalva.
És végül a szexkép. Nem mindig jön össze Gyurikának, de nagyon igyekszik.
Utolsó kommentek