Mert ez a tegnap történt dolog. Kitakarítottuk a csirkéket, mert már egy hónapja vannak nálunk. Már kifizették magukat, mert túl vagyunk már a kétszáz tojáson, amit célul kitűztünk nekik.

Itt jutott eszünkbe, hogy képet is kellene készítenünk a nagy eseményről, így nem láttátok, ahogy a ganét lapátoltuk a zsákba. Ez már a tiszta forgács szétszórás előtt.

Készül a kényelmes hálóhely csirkék számára. Most már minden este ülőre ülnek, igaz a legfelső rúdon nagy a tülekedés. A tyúkok adnak a hierarchiára, és senki sem akar az alsó szintre kerülni.

Kiszolgálhatjuk őket, megengedik, sőt nem is zavarja őket. Persze bemenni egy sem akar, pedig látjátok, milyen alacsonyan van már a nap.

Az előterük sem maradhat szemetes. Mit szólnának!

Na, de azóta belakták már a helyüket. Ma inkább a többi kertben voltunk, bár én nem nagyon, mert ballagás volt az iskolában. A nagy kert még mindig sok munkát kíván. A kis kertben uborkát kellene kapálni, mert a folyondár (pontosabban az apró szulák) elborítja.

Utálom azt a gazt, bár a nagy kertben levő kabakpityóka még annál is utálatosabb. A parlagfűvel, meg a többi szálas gazzal könnyű elbánni, de ezekkel a kúszó nyavalyákkal nem.

Megkapálódott a kukorica, a tök, a bab, az üres helyek a nagy kertben, (ebből van legkevesebb) és még pár sor sárgarépa. Aztán este megpermeteztük az összes krumplit bogár ellen, mert már van rajta pete, nagy bogár és kis bogár is. Vagy sikerült időben elkapni és nem lesz rajta több, vagy ez egy dömpingév és örökké permetezhetünk. Majd meglátjuk.

De ti meg nézzétek meg Amáliát, amint éppen nyitott szemmel alussza az igazak álmát.