Kicsit fáziskésében vagyok, mint mindig, de sebaj. Ez is tegnapi történet. Tehát vasárnap délelőtt útnak indultunk meggyet szüretelni. a jó reménységgel, hogy nekünk is marad valami.

De úgy tűnik, hogy nem szeretnek a lopók gyalogolni, vagy hogy rendszeresebben vagyunk kint, mint máskor, vagy ki tudja, eddig még mindenünk megvan. Jó órában legyen mondva. Igaz, a múltkor valaki beengedte a lovát legelni a gyümölcsösbe, a maradékból láttuk, de annyival is kevesebb a vágnivaló fű.

Eső ott sem esett, fűvágásról szó sincs. A gazda a nagy kalapjában a meggyet szemezgeti.

Lola hogy félt először ettől a kalaptól!

A meggyszedés eszközei:

Meggyfa, létra, kampó, Lola kutya. Aztán a létra mégse kellett, mert le tudtam hajlítani az ágakat annyira, hogy a földről elérjem. A létrára rátettem a vödröt. Le is esett. Szét is szóródott a meggy. Fel kellett szedni.

Mielőtt még valaki rámfogná, hogy nem dolgozom. A földről is én szedegettem össze a szétszóródott meggyet, így a szentek fent maradtak az égben.

Ez már az esti műszak a kis kertben. Megkapáltunk mindent, de legelőször meg kellett élezni a kapákat. Jani bácsinak van egy kis műhelye, Laci dolgozhat benne, ha kell. Látjátok a szikrafolyót a keze alatt? Az mind a hasához pattant, de nem égette ki a pólóját vagy a bürkéjét, hála Istennek.

Ta-dámm, ott a pici karfiol. Van akkora, mint az ötforintos. Ráhúzkodtam a levelét, és elhatároztam, hogy innentől locsolom, hogy nőjön. Meg is locsoltam tegnap este, és ma reggel is. De ma még megyünk arra, meglocsolom megint. Eshetne is, jelzem.