Ja, meg fűnyírózúgás. G.G. főz, és míg a kaja készül felrakta nekem a képeket, hogy csináljak velük, amit akarok. Szóval írok új blogbejegyzést.

A mai nap még korábban kezdődött, mint a tegnapi, mert messzebbre mentünk. Most abszolváltuk az első fűnyírást a gyümölcsösben.

Csak hogy érzékelni tudjátok a feladat, és a fű, nagyságát.

Egy fűnyíró már kiszállt az útra. Beállni a fák közé még nem tudok, mert először le kell ott is vágni a füvet.

Ez a nyíló birsfa a kert másik végében van. 160 méterre az előzőtől. Közben végigtoltam a fűnyírót.

A legszebb virága a birsnek van.

Ha jól belenéztek, láthatjátok az utat, ahol Lola szaladgálni szeret. Ő sem szereti, ha nagy a fű.

Utakat vágok.

Pici barack. A természet igyekszik utolérni magát. Egy nap virágzás, egy nap kötés, a harmadik napon már úgy néz ki a kis barack, mint ahogyan május elsején kell.

Ez volt az a pillanat, amikor a fűnyíróm megadta magát. Semmiféleképpen nem akart elindulni, mert úgy fel volt forrósodva. Már nem volt sok hátra, de azért kellett volna az én hozzájárulásom is. Fűnyíró híján viszont lejárt a műszakunk.

Már csak egy csík maradt. Mindjárt rendezettebben néz ki, nem olyan, mint akinek se ura, se gazdája.

Az utolsó simítások. aztán hazajöttünk, és mivel elbeszélgettük az időt, hazajöttünk ebédelni. Kész is a kaja. Mindjárt felfaljuk, és megyünk a Viperásba.